Az egész nyarat átívelő gigantikus átigazolási hercehurca, sőt, néha reality show-t néztünk végig a Man. United és a Real között – ide Sergio Ramos, oda De Gea, úristen, mi lesz, kinek mekkora a pöcse. Mi lett? Semmi.

Ez így most mi volt, kérdem tisztelettel? Tényleg ennyire balfaszok, vagy direkt volt? Egész nyáron minden áldott nap azt kellett hallgatunk, hogy mennyiért megy David de Gea a Real Madridba, megy-e, mikor, mennyiért. Én mondjuk a minek? kérdéssel is sokszor kacérkodtam, mert hát megvették tavaly a vébé legjobb kapusát, Keylor Navast, először Iker mögé, aztán De Gea mögé? Ha ennyire nem bíznak benne, minek ott jegelni a padon? És közben még jött Kiko Casilla is cserék cseréjének.

Na de eljött az utolsó nap, végre megoldódik. Meg is egyeztek, De Gea Madridra, Navas Manchesterbe költözik, némi pénz is meg még mellé, mindenki megnyugodhat, vége. Oszt a nagy lófaszt, minden maradt a régiben, mert

a Real Madrid nem küldte el időben a papírokat a nemzetközi szövetségnek.

A Real Madrid el ismerte, hogy az ő hibájuk miatt adták be késve a kérelmet, az MU időben küldte nekik, de majd fellebbeznek. Ha valakit egész nyáron akarok, akkor nem tudok elküldeni egy nyamvadt papírt időben? Mi a fene zajlik ott?

Sok a kérdés? Bénák? vagy esetleg direkt csesztek ki a Uniteddel, hogy aztán nyáron ingyen mehessen? Lehet. És De Geának az jó, ha egész szezonban a lelátón trécsel Valdésszel? Vagy az tök mindegy?

Mindenesetre nem sikerült végigvinni a nyár legnagyobb tranzakcióját. Mindenki döntse el, miért.

Szóval a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is nézed? Fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés