A Barcelona és a francia válogatott szélsője karrierje legjobb periódusában van. Elmondása szerint az elmúlt éveket elpazarolta, de most már megtalálta a karrierje szempontjából helyes utat.

Ousmane Dembéléért 2017-ben 120 millió eurót fizetett a Barcelona a Borussia Dortmundnak. A Barca akkor a tehetséget és a potenciált fizette meg túl, de végül nem azt kapta, amit remélt. Dembélé rengeteget volt sérült, és ha játszott, akkor is többnyire gyenge és főleg kiegyensúlyozatlan volt a teljesítménye. A tavalyi szezon elején úgy tűnt, hogy elhagyja a Barcát, miután nyáron lejár a szerződése.

Xavi érkezése azonban mindent megváltoztatott. Dembélé egyre jobb formába lendült, Xavi alapemberként számított rá, és végül aláírta a szerződését. Az új szezont kiválóan kezdte, jelenleg a Barcelona egyik legjobbja. Most egy interjúban beszélt az elmúlt éveiről:

„Elpazaroltam öt évet a karrieremből. Elveszítettem öt évet az életemből.

Keményen kellett dolgoznom, hogy újra egészséges és játékra alkalmas legyek. Sokat bajlódtam combizom-sérüléssel, az edzők azt mondták, ha nem dolgozom keményem, akkor ismét visszaesek. 

Amikor a Barcelonához igazoltam, nagyon fiatal voltam, néha buliztam is, de közel sem annyit, mint az emberek gondolták. Koeman érkezésével némiképp javult a helyzetem, Xavival pedig még jobb lett minden”

nyilatkozta a még mindig csak 25 éves szélső.

Ez is érdekelhet:

Xavi a csúcsformában futballozó Neymarhoz hasonlította Dembélét

Megújult Xavi érkezése után az addig problémás és sérülékeny szélső.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés