A bajnoki és a Spanyol Kupa-címvédő, vagyis a Barcelona nyerte a Spanyol Szuperkupát is, miután szenvedve, de legyűrte a Sevillát. Minden címet behúztak tehát Valverde tanítványai.

Egy éve nagyon elverte a Real Madrid a Barcelonát a Szuperkupa meccsen, utána viszont simán behúzta a bajnokságot a Barca. Most viszont meglett a trófea a katalánoknak, de ha fordítva sül el, mint tavaly, akkor jól nem jártak.

A Sevilla kupadöntőként került a párharcba, és még úgy sem volt esélytelenebb, hogy azt a kupadöntőt 5–0-ra veszítette el. Ők ugyanis már játszottak tétmeccset az új szezonban, nem úgy, mint a Barca, amely az USA-ban haknizott, a legjobbjai nélkül. Mégis a Barcelona irányította a meccset, bár rettenetesen pontatlanok voltak Messiék. Hátul meg azt sem tudták, milyen rendezvényen vannak, jött is a Sevilla kontragólja.

A Barcelona nagyjából 70%-ban birtokolta a labdát, de hiába volt néhány zseniális passza Dembélének vagy Messinek, a befejezést eltökölték. Főleg Suárez, aki nevetséges dolgokat művelt. Egy szabadrúgásból viszont egyenlíteni tudtak, Messi a kapufát találta el, onnan a kapusra pattant, majd vissza a kapufára, ahonnan pedig Piqué elé. 1–1

Egészen a 78. percig tologatták a labdát a Sevilla kapuja előtt a katalánok, de valami mindig közbejött. Vagy Suárez, vagy Vaclík kapus. Ekkor azonban Dembélé gondolt egyet és elengedte a jobbost.

Ezzel a bitang nagy góllal nyert a Barcelona, pedig a védelem tett róla, hogy hosszabbítás legyen, összehoztak egy tizenegyest is a Sevillának a 90. percben. Ter Stegen azonban megfogta Ben Yedder gyenge lövését, így Dembélé, valamint Umtiti a bajnoki, a kupa- és a vb-arany mellé egy Szuperkupa-győzelmet is begyűjtött. Messi meg megnyerte pályafutása 33. trófeáját.

Spanyol Szuperkupa

Sevilla–Barcelona 1–2 (1–1)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés