Federico Chiesa az utolsó pillanatig várt a Barcelonára, de végül rábólintott a Liverpool hívására.

Federico Chiesára nem tartott igényt a Juventus, és mivel az utóbbi időben elég sokat volt sérült, a szerződése pedig jövő nyáron lejár, rendkívül kedvező áron el lehetett hozni Torinóból. A sok kihagyás miatt azonban nem kapkodtak az Európa-bajnok iránt, a balszélsőt kereső Barcelona viszont érdeklődött.

Csakhogy a katalánok nem tettek konkrét ajánlatot, mivel nem tudták volna regisztrálni Chiesát. Az olasz így is várt az utolsó pillanatig a Barcelonára, de végül rábólintott a Liverpool hívására.

A két klub mindössze 13 millió euróban és némi bónuszban állapodott meg, Chiesa pedig négy évre szóló szerződést ír alá a Liverpoollal.

A 51-szeres olasz válogatott szélső 235 meccset játszott a Juventusban, ezeken 47 gólt szerzett és adott 43 gólpasszt is. Chiesa erőssége a dinamikája, a bátorsága, a sebessége és az ebből fakadó remek egy-egyezés, csakhogy 2022-t szinte teljesen kihagyta sérülések miatt, azóta pedig nem a régi.

A 2024-es Eb legjobb kapusa is Liverpoolba igazolt:

(Fotó: Masashi Hara/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés