Megvan neki is a huszadik.

A világelső szerb Novak Djokovic nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte az olasz Matteo Berrettinit, és

20. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökrangsor élén Roger Federert és Rafael Nadalt.

A belgrádi sztár a 30. GS-fináléjában szerepelt, és idén nem titkoltan a "Golden Slam" a célja, amely a négy nagy torna egy éven belüli megnyerése mellett az olimpiai aranyérmet jelenti. Erre eddig csak a német Steffi Graf volt képes a sportág történetében 1988-ban.

A 34 éves Djokovic már megnyerte 2021-ben az Australian Opent és a Roland Garrost is, és legutóbb 1969-ben volt arra példa, hogy férfi játékos megnyerje az és első három GS-tornáját.

A hetedik kiemelt Berrettini az első olasz bajnok lehetett Wimbledonban, ahol az első GS-döntőjében lépett pályára. A legutóbbi olasz férfi GS-finalista Adriano Panatta volt az 1976-os Roland Garroson. A 25 éves római teniszező főként 220 kilométer/óra feletti adogatásaira épített, ezt jelezte az eddig ütött 101 ásza is.
Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét korábbi összecsapásukat Djokovic nyerte, de füvön még nem találkoztak.

A pályafutása 85. tornagyőzelmét begyűjtő Djokovic 20. Grand Slam-trófeája mellé 1,7 millió fontot (704 millió forint) kap, és utolérte az örökrangsor élén a svájci Roger Federert, illetve Rafael Nadalt.

Djokovic 1969 óta az első férfiként nyerte meg az év első három GS-versenyét, az All England Clubban pedig hatodszor ünnepelhetett.

Wimbledon, férfi egyes, döntő:

Novak Djokovic (1.)–Matteo Berrettini (7.) 6:7 (4–7), 6:4, 6:4, 6:3

(Fotó: Adam Davy/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

Fociművészet ebből a kameraállásból a Real Madrid játékosának gyönyörű gólja

További cikkeink a témában