Michael Phelps – ő minden idők legeredményesebb olimpikonja, ha nem lenne meg ez a dolog – nem nagyon tudja, hogy versenyzett-e valaha tiszta mezőnyben. Oké, ezt sejtettük, és nem is ő az első és utolsó, aki ezt elmondja, de mégis minden ilyen comingout kicsit arconcsapásként ér. De mi van a dopping mögött? A pénz. Viszont ez közel sem annyira egyszerű dolog ám.

Tudjuk, teljesítmény = pénz, a sportvilágban is. Ami annyira nem is baj, hiszen az élsportolók munkája a sport maga. És nem csak simán a munkájuk, hanem az életük, mert az élsport iszonyat önfeláldozással jár. Mindenre keményen figyelniük kell (életvitelük, táplálkozás, stb.). A napi két-három (amúgy többórás) edzésekért alaplóvét kapnak (nyilván a foci más dimenzióban mozog), az igazi pénzek a szponzorokban, de leginkább az érmekben vannak. Egy zsíros szponzor meg akkor van, ha jönnek az érmek, fordítva ritkán adatik meg.

És, hogy ez miért is annyira extra fontos a sportolóknak? Mert ők az életüket teszik fel és ők nem irodai munkások, vagy mondjuk tanárok, akik akár negyven éven keresztül képesek dolgozni. Egy sportoló aktív éveinek száma ennél jóval kevesebb, ráadásul az extra fizikai terhelés miatt bármikor kidőlhet a sorból. Nyilván utána is tud edzőként vagy szakértőként dolgozni, de abban már nincs akkora zsé. És arról még nem is beszéltünk, ha egyszer a csúcson vagy, akkor onnan nagyon nem akarsz lejönni. Könnyű beleszokni a jóba (pénz, siker, csillogás). Vagyis tök érthető, hogy mindenki a jobb eredményre hajt, meg basszus, a sportvilág erről szól.

Lance Armstrongot nem kell bemutatni, ő elég közeli kapcsolatot ápolt a doppingolással

Szóval ezzel a teljesítmény = pénz felfogással nagyon nincs is bajom. Fizessék meg az ember munkáját, teljesítményét, a sportban is.

Csak ugye már ismerjük a ló túloldalát is, ez pedig a dopping. A dopping pedig egy tisztességtelen, de főleg az egészségre rettentően veszélyes cucc. Nyilván nem újkeletű dolog ez, mindig is volt, van és lesz is, ráadásul a tudomány fejlődésével egyre nehezebb lesz kimutatni (géndopping).

De én tényleg nem tudom hibáztatni azokat, akik doppingolnak. A pénzcentrikus világ és a gazdasági verseny nyíltan és tudat alatt is képes átvenni a hatalmat a gyengébbek (vagy éppen elkeseredettebbek) fölött, és képes belehajszolni az embert, a sportolót akár még a moralitást nélkülöző és/vagy veszélyes dologba. És főleg akkor, ha hozzá van szokva a már említett pénz, siker, csillogáshoz.

Tökre megértem őket. Igazából sajnálom őket. És nem tudom, hogy lehetne elérni, hogy doppingmentes, tiszta versenyek legyenek. Számomra mondjuk morális kérdés a győzelem, ami a neveltetésnél és a szocializálódásnál kezdődik, talán ez lehet a kulcs. Persze könnyen beszélek, én nem voltam élsportoló (de hosszú éveken keresztül versenyszerűen szertornáztam, vagyis azért az erőfeszítésekről és önfeláldozásról van némi fogalmam). Aztán lehet, csak szimplán szentimentális vagyok, amiért még próbálok hinni az olimpia esküjében:

„A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól.”

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon