Horror jelenet a dán-finn meccsen.

A mérkőzés 40. percében a dánok kiválósága, Christian Eriksen egy bedobás után összeesett, és eszméletlenül terült el. Gyorsan kiderült, hogy nagy a baj, a dánt a pályán kellett újraéleszteni. Drámai pillanatok következtek, síró játékosok, szurkolók, tétlenség, bizonytalanság, a legszívszorítóbb pillanat pedig talán az volt, amikor Eriksen barátnőjét, Sabrina Kvistet a pálya mellett vigasztalta Kasper Schmeichel.

Végtelennek tűnő percek után a dánt sikerült megmenteni, magánál volt, amikor oxigénmaszkkal az arcán hordágyon levitték a pályáról.

Jelen pillanatban még nem tudni, hogy egyáltalán végigjátsszák-e a meccset. Horrorisztikus jelenet volt, nem szeretnénk több ilyet látni ezen az Eb-n. Meg máskor sem. Jó hír, hogy a dán szövetség szerint Eriksen magánál van, nemrég FaceTime-on beszélt a csapattársaival, és azt mondta nekik, hogy fejezzék be a meccset.

Mindent bele, Christian!

Eközben a magyar köztévében:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában