Ötméteresek után negyedszer világbajnok Magyarország.

Varga Zsolt csapata csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé a fukuokai vizes világbajnokságon, majd a negyeddöntőben szoros meccsen ejtette ki az Egyesült Államokat. A négy között egy még kiélezettebb meccs jött, a címvédő spanyolokat verte Magyarország Manhercz utolsó másodperces góljával. A világbajnoki döntőben azzal a Görögországgal találkozott a magyar csapat, amely története során először jutott be egy világbajnokság fináléjába, a magyar válogatott korábban háromszor lett világbajnok.

A döntő egy görög góllal indult, majd jött két Zalánki-találat és egy Vámos-távoli lövés, 4–2 volt az első negyed végén. A második negyedben csak egy gólt szerzett a magyar csapat, félidőben 5–4 volt ide.

A szünetet követően is a görögöknek jött egy jobb periódusa, előbb egyenlítettek, majd 6–5-nél másodszor vezettek a meccsen. A negyed végén sikerült feljönni ikszre, Manhercz távoli lövésével lett 7–7. Jansik góljával vezetett 8–7-re a magyar csapat, majd jött a görögök egyenlítése, amire jött egy Manhercz-gól és újabb görög egyenlítés, négy perccel a vége előtt 9–9 volt.

Zalánki ismét vezetést szerzett, egy perccel a vége előtt 10–10 volt az állás, ez már nem is változott. Jött az ötméteres párbaj, amelyben mindkét oldalon sorra maradtak ki a büntetők, a magyar oldalon eggyel kevesebb, így

története során negyedszer világbajnok Magyarország.

A végén Vogel Soma volt a hős, négy ötméterest védett a magyar kapus.

Férfi vízilabda, világbajnoki döntő

Görögország–Magyarország 10–10 – ötméteresek után 3–4

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.