Dwayne Johnson egy otthonnal ajándékozta meg azt a bunyóst, akinek a története inspirálta.

Themba Gorimbo Zimbabwe első UFC-ben szereplő bunyósa. A 32 éves versenyző egy vereséggel kezdte a UFC-s karrierjét, majd májusban megnyerte az első meccsét a szervezetnél. Később kiderült, hogy gyakorlatilag pénz nélkül érkezett az Egyesült Államokba, a bankszámláján mindössze hét dollár volt, az edzőteremben aludt, és az edzői segítsége nélkül még ételre sem lett volna pénze.

Gorimbo az első győzelme után kapott pénzből és az elárverezett felszereléséből egy kutat ásatott hazájában, hogy a szülőfalujában az embereknek legyen ivóvize. A sztori eljutott Dwayne The Rock Johnsonhoz is, aki előbb a Twitteren gratulált Gorimbónak, majd személyesen is találkozott az MMA-bunyóssal.

„Megérintett a történeted. Tudom, milyen érzés, amikor hét dollár van a számládon, hasonló helyzetben voltam én is, amikor Miamiba kerültem. Megérintett, amikor láttam, hogy ahelyett, hogy kocsit vennél vagy házat, a meccspénzedből az otthoniakat segítetted, hogy legyen ivóvizük. Ez pontosan megmutatja, hogy ki vagy. Azért repültem ide, hogy a szemedbe nézzek, és elmondjam: támogatlak”

– mondta a Szikla Gorimbónak a találkozásukkor. A zimbabwei sportoló elsírta magát, amikor találkozott Johnsonnal, az igazi meglepetés azonban csak ezt követően jött, a színész elvitte egy házba, amelynek később a kulcsait átadta Gorimbónak.

„A szemedbe akartam nézni, és azt mondani, hogy üdv itthon”

– mondta a teljesen meghatódott Gorimbónak, aki megígérte, hogy mivel most már van otthona és csatlakozhat hozzá a családja, így azt a pénzt, amit házra szánt egy újabb kút fúrására fogja fordítani Afrikában.

Az inspiráló sztoriról készült videó:

Gorimbo mérlege egyébként 11 győzelem és 4 vereség, a UFC-ben 1–1-gyel áll, a The Rocknak azt mondta, bízzon benne, 2024-ben világbajnok lesz.

Ez is érdekelhet:

26 évesen hajléktalan volt, ma ő a legfélelmetesebb bunyós – A Predator sztorija

Bemutatjuk az Ngannou-sztorit, amely sokak számára lehet inspiráló.

A nyomornegyedben nevelkedő beteg kissrác, aki felnőttként felért sportága csúcsára

A favelákból a UFC világbajnoki címéig jutott Charles Oliveira. Igaz, nem volt rövid és zökkenőmentes az útja. Nagyon nem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés