Az Eb után még a Schalke is képben volt, aztán csak az arabok maradtak, és végül az al-Vahda lett a befutó.

Az arab klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták Dzsudzsákot, akiért 3 millió eurót fizetnek a Bursaspornak. A törökök tehát viszonylag jól járnak, és anyagilag Dzsudzsák is, aki – korábbi hírek szerint – 3.36 millió eurót, 1 milliárd 44 millió forintot fog keresni szezononként.

Az Eb után joggal remélhettük, hogy a magyar játékosok kelendőbbek lesznek, de ez abszolút nem jött be. Nagy Ádám a Bolognához igazolt, Dzsudzsáknak meg maradt Ázsia. És azért igazolt az al-Vahdához, mert az arabok akarták őt leginkább. Az nyilvánvaló volt, hogy a Bursasport elhagyja, a törököknél egyrészt nem is ment neki a játék, másrészt anyagi gondjaik voltak, így lehetett tudni, hogy Dzsudzsák nem marad.

A portugálok elleni meccs után azért nem tettünk volna nagy összeget arra, hogy az al-Vahda lesz Dzsudzsák Balázs következő csapata

A gond az volt, hogy Dzsudzsák az európai csapatoknak nem kellett. Vagy olyan ajánlatot kapott, ami nagyon nem felelt meg neki. Ezt nem tudni. Viszont itt meg kell említeni Vörösbaranyi Józsefet, Dzsudzsák Balázs képviselőjét. Akinek az lett volna a feladata, hogy – a sikeres Eb után – Dzsudzsáknak találjon egy olyan csapatot, ami a szélsőnek is megfelel. A korábbi nyilatkozatai szerint viszont nem az arab bajnokságba vágyott.

Az Európa-bajnokság után teltek a hetek, és ugyan a hírek röpködtek, de a hivatalos megállapodás minden esetben elmaradt. És ezt látva már lehetett sejteni, hogy végül egy olyan klubba kerül a szélső, aminél jobbat azért el tudtunk volna képzelni. Ez az igazolás is bizonyítja, hogy az Eb egy csoda volt, de Franciaország után visszacsöppentünk a magyar futball valóságába.

Dzsudzsák meg kipróbálja magát az araboknál. És nagyon sok pénzt fog keresni. Legalább. És játszhat a BL-ben is, igaz nem az európaiban.

Al Wahda FC on Twitter

بيان رسمي] : التوصل لإتفاق مع المجري جوجاك ...

Magyar focit nézel? És fogadsz is? Helyes!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában