A csapatkapitány szerint már érzik, hogy a szurkolók türelme lassan elfogy. Igaza van.

Nyilatkoztak a válogatott játékosai, miután itthon kikaptunk Kazahsztántól:

Baromi nehéz volt, de Leekens kapitány tudott rontani a válogatotton

Pedig egy olyan ellenfelet kerestünk, amely jóval gyengébb nálunk. De végül nem sikerült.

Ha egy bizonyos valamit körbeöntünk mézzel, attól az még ugyanolyan ízű lesz. Sajnos az utolsó három meccsen folyamatosan elnézést kell kérnem.

  • Mondta Dzsudzsák, aki szerint Skócia ellen már valamit le kell tenni az asztalra, mert már érzik, hogy a szurkolók türelme elfogyott.
  • Szalai azt mondta, szörnyű a helyzet, tipikusan az a szituáció, amikor azt gondolod, nincs lejjebb, de mégis.
  • Böde az első húsz percről beszélt, szerinte aludt a válogatott, két olyan pofont kapott, amiből később egyszerűen nem tudott felállni.
  • Nikolics sem mondott sok újat: a következő napokban ki kell elemezni a hibákat, szerinte a harmadik gól volt a döntő, 1–3-ról már nem sok esélye volt a csapatnak.

Persze nyugi, mert ilyen ellenfél ellen tényleg baromira nehéz:

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés