Öt visszatérő játékos is van az Észtország és Finnország ellen készülő válogatott keretben.

Marco Rossi kihirdette a 26 fős keretét az utolsó két Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésére. Bár fel már nem juthatunk, a meccsek fontosak, mert kellenek a tétmérkőzések a lábakba, hogy a Rossival fejlődő csapatjáték további szinteket lépjen. Na meg jó lenne nem kiesni. A keretet a kinevezésekor felállított szabályok alapján állította össze a kapitány, aki minden játékostól kiemelkedő motiváltságot és elszántságot vár.

Ezúttal ismét meghívót kapott Böde Dániel, Dzsudzsák Balázs, Holman Dávid, Korhut Mihály és Ugrai Roland is, csakúgy, mint az U21-es válogatottból a korosztályos Eb-selejtező sorozat végén kiöregedő Gazdag Dániel.

Az Egyesült Államokban szereplő játékosok közül Németh Krisztián és Sallói Dániel meghívásától viszont ezúttal eltekintett a kapitány, mivel az MLS rájátszásába bejutott csapatok vasárnap fontos mérkőzést játszanak, így a két játékos csak kedden tudott volna megérkezni Telkibe, és az időeltolódásból és az utazásból fakadó fáradtság miatt csütörtökön egész biztosan nem tudtak volna pályára lépni Észtország ellen.

MLSZ on Twitter

Öt visszatérő a férfi A-válogatottban, a teljes keret hamarosan az https://t.co/xNeorXPACC-n! #magyarok #csakegyutt #HUNEST #HUNFIN ⚽⚽💪 https://t.co/SwMAlveZss

„A most visszatérő játékosokkal eddig azért nem számolhattam, mert nem játszottak rendszeresen klubjaikban, és ennek következtében nem voltak csúcsformában. Mostanra azonban mindegyikük rendszeresen játszik és jó formába került, így ezúttal nem volt akadálya annak, hogy meghívást kapjanak. Fontos kiemelni, hogy mintegy 45 játékost figyelünk állandó jelleggel, nekem pedig az a feladatom, hogy az adott pillanatban a legjobb formában lévőket hívjam meg közülük a keretbe. Akik most lehetőséget kaptak, azoktól alapvető elvárásom, hogy mindent megtegyenek a címeres mezért és a lehető legjobbjukat nyújtva játsszanak az előttünk álló két mérkőzésen” – nyilatkozta Marco Rossi.

A férfi A-válogatott kerete:

Kapusok:

  • Dibusz Dénes (Ferencváros)
  • Gulácsi Péter (RB Lepizig)
  • Kovácsik Ádám (MOL Vidi FC)

Védők:

  • Baráth Botond (Budapest Honvéd)
  • Fiola Attila (MOL Vidi FC)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Korhut Mihály (Hapoel Beer Sheva)
  • Lang Ádám (CFR Cluj)
  • Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
  • Willi Orban (RB Leipzig)
  • Paulo Vinicius (MOL Vidi FC)

Középpályások:

  • Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
  • Holman Dávid (Slovan Bratislava)
  • Kalmár Zsolt (DAC)
  • Kleinheisler László (Astana)
  • Kovács István (MOL Vidi FC)
  • Nagy Ádám (Bologna)
  • Pátkai Máté (MOL Vidi FC)

Támadók:

  • Böde Dániel (Ferencváros)
  • Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba)
  • Holender Filip (Budapest Honvéd)
  • Nagy Dominik (Legia Warszawa)
  • Sallai Roland (Freiburg)
  • Szalai Ádám (Hoffenheim)
  • Ugrai Roland (Atrómitosz Athinón)
  • Varga Roland (Ferencváros)

A válogatott november 15-én, 20.45-kor játszik Észtország ellen a Groupama Arénában, majd három nappal később Finnország ellen, szintén Groupamában, 20.45-kor.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon