Hollandia továbbjutása alap volt, de mögötte nagy volt a harc.

Ahogy az várható volt, Ecuador és Szenegál harcol az A-csoport második továbbjutó helyéért, az első Hollandiának állt az első két kör után, mivel az utolsó fordulóban a kiemelkedően leggyengébb csapat, Katar volt az ellenfele. Ecuador eddig stabil volt, négy ponttal és egyetlen kapott góllal érkezett az utolsó csatába, míg Szenegál a hollandok elleni vereség után simán verték Katart.

Ecuadornak a döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz, és kissé talán a mentalitásuktól eltérően ebbe bele is ültek. Így aztán magukra húzták Szenegált, amely egészen szép támadásokat vezetett, látványosan jobb volt az első félidőben. Amikor aztán Hincapié elütötte Ismaila Sarrt, aki aztán be is rúgta a tizenegyest, akkor borult a dél-amerikai terv.

Mivel fordult a kocka, Ecuadornak mennie kellett a gólért, legalább egyért, azonban eddig sem a támadások voltak erősségeik, Enner Valencia nélkül sehol sem lennének. A 67. percben azonban sikerült egyenlíteni, igaz, egy pontrúgás után, akcióból nem jutottak el Mendy kapujáig. Caicedo belsőzte be a szöglet utáni csúsztatást, így ismét ők álltak továbbjutást.

Kemény három percig tartott ez a sorrend, Koulibaly ugyanis ismét Szenegálnak szerzett vezetést, szintén egy szöglet után.

Ennek a Szenegálnak van tartása, még Mané nélkül is, így megérdemelten jutott tovább, egy elvileg masszívabbnak tartott válogatottat lenyomott egy ki-ki meccsen. Hollandia természetesen hozta a kötelezőt Katar ellen, így az első helyen ment tovább, Afrika bajnoka pedig a másodikon.

Foci-vb, A-csoport, 3. forduló

  • Ecuador–Szenegál 1–2
  • Gól: Caicedo (67.); ill. Sarr (44.), Koulibaly (70.)

Harmadik meccsén is kikapott a házigazda a vb-n

Nem történt semmi különös, Katar a harmadik fordulóban kikapott a sokkal esélyesebb Hollandiától.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Saját térfélről megindult, majd 17 méterről a kapust átemelve rúgott gólt

Puskás-díjat ért a Man. United támadójának parádés ollózós gólja

A kapitány szerint a 2028-as olimpia magyar úszóit láthattuk a rövidpályás úszó-vb-n

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés