Egy fiatal, 20 éves baloldali védőt igazolt a Ferencváros, így vélhetően befejezték a zöld-fehérek a téli erősítést. A hiányposztra érkező Cristian Ramirez a Bundesliga 2-ből érkezett.

A 1994-es születésű, 173 centis szélső hátvéd tizenhat évesen debütált hazája élvonalbeli bajnokságában, tizennyolc évesen pedig már ecuadori felnőtt válogatott volt. Márpedig Ecuador nem kutyaütők gyülekezete, a tavalyi vébén is ott volt a nemzeti csapat, Ramirez az utolsó keretszűkítésen akadt fenn. Korábban a U17-es válogatott is volt, 2011-es játszott is a mexikói világbajnokságon.

Cristian Ramirez 2013-ban igazolt Németországba, a Fortuna Düsseldorf együttesébe, ahonnan a szintén másodosztályú Nürnberghez került. Most pedig a dobogóra hajtó Fradiba, ahol Philipp Böniggel kell megharcolnia a balbekk pozícióért.

A felkészülést egy 17–0-ás győzelemmel kezdő FTC már a harmadik válogatott játékost igazolta a télen, Hajnal Tamás a középpályára, Varga Roland a támadósorba, Ramirez pedig a védelembe érkezett. A fiatal brazil utánpótlás-válogatott támadó érkezése lehetséges még, de ott nagy a bizonytalanság.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni