Bár végül nem azok érkeztek, akiket beharangoztunk, de valóban jön brazil utánpótlás-válogatott játékos a Fradiba, a hírek szerint január közepén csatlakozik is a kerethez Marcos Júnior, a Fluminense 21 éves támadója.

Brazil lapok tényként közlik, hogy a Flu 21 éves támadója, Marcos Júnior érkezik a Fradiba, és a hírt Mário Bittencourt, a klub alelnöke is megerősítette a médiának. Szóval nem Kenedy és nem Marlon, hanem a mélynövésű Júnior, aki mindössze 167 centis, a videók alapján robbanékony, gyors, lát a pályán, és természetesen nagyszerűen bánik a labdával.

A korábbi brazil U18-as és U20-as válogatott játékos 2014 nyarától az év végéig a Vitóriánál szerepelt kölcsönben, most meg egy évre írhat alá a FTC-hez. A támadó a Transfermarkt szerint egymillió eurót ér, amivel értékesebb, mint a fent említett két játékos, és Lamah mögött a második legdrágább focistája lenne a zöld-fehéreknek. Amúgy Marcos Júnior 32 mérkőzésen lépett pályára a brazil élvonalban, ezeken egy gólt és hat gólpasszt jegyzett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”

A Barcelona megnyerte a rangadót, és ezzel majdnem biztosan bebiztosította a bajnoki címet

Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés