A Barcelona rekordnagyságú bevételével nagyon közel került az 1 milliárd eurós álomhatárhoz.

A Barcelona igazgatósága elfogadta a 2017–2018-as idény beszámolóit, amiből kiderült, hogy a klub a focitörténelem legnagyobb bevételét könyvelhette el, 914 millió euró folyt be a kasszába (a 2016–2017-es szezonban ez 708 millió euró volt) – nyilvánvalóan ehhez nagyon kellett Neymar eladása is, akiért a PSG 222 millió eurót fizetett.

Megjegyzés: a transzfereket is beleszámítva sem érte el egyik klub teljes bevétele sem a 900 millió eurót.

Ugyanakkor a klub kiadása 882 millió euró volt - ebben benne van többel között a 105 millióért leigazolt Dembelé és a 160 milliós Coutinho is –  vagyis a bruttó nyeresége 32 millió euró, ami nettó 13 millió eurót jelent.

A Barca célja egyébként továbbra is az, hogy 2021-ig elérje 1 milliárd eurós éves bevételi álomhatárt.

A Barcelona már most megvette a brazil irányítót

Annyira kellett középpályás, hogy inkább fizetnek még pár milliót.

(Forrás / fotó: Forbes / Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés