Korábbi klubja, a Juventus miatt.

A napokban a Juventust a játékosigazolások nem megfelelő elszámolása miatt 15 pontos büntetéssel sújtotta a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság. A torinói csapat tavaly év végén leváltott vezetőit eltiltották, és továbbra is tart a nyomozás. A vád szerint egyes játékosok esetében a reális értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, így hozzásegítve őket, hogy magasabb fizetéshez, illetve bónuszokhoz jussanak.

Komoly büntetést kapott a Juventus, 15 pontot levontak a torinói klubtól

A Szövetségi Fellebbviteli Bíróság 15 pontot levont a Juventustól.

Friss hírek szerint a vezetők eltiltása mellett futballisták is kaphatnak hasonló büntetést, egészen konkrétan

bűnrészesség gyanúja miatt 23 játékos ügyében zajlik a vizsgálat, ezek közül az egyik Cristiano Ronaldo.

Azokról a játékosokról, akikről kiderül, hogy érintettek, egyhónapos eltiltás kaphatnak. Függetlenül attól, hogy jelenleg a Juventus futballistái vagy már más klubban játszanak.

Ez Ronaldo esetében azt jelentené, hogy már az Al-Naszr játékosaként kellene letöltenie az eltiltását. Persze fontos kihangsúlyozni, hogy egyelőre semmilyen hivatalos bejelentés nem történt az ügyben.

Eközben Ronaldo Szaúd-Arábiában:

Messi, Messi – kiabálták a szaúdi drukkerek Cristiano Ronaldónak

Lionel Messit éltették az ellenfél szurkolói, ráadásul ki is esett Ronaldo csapata.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés