Állítja a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Szimplán a számadatok alapján kijelenthető, hogy jelentős javulás történt a hazai játékvezetésben – derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) háttérbeszélgetésén.

Az eseményen Hanacsek Attila, a játékvezetői bizottság elnöke tartott prezentációt, amelyből kiderült, hogy

a szövetségben már több mint háromezer játékvezető és ellenőr dolgozik összesen.

Ilyen magas számú új jelentkező legutóbb akkor volt, miután a legendás Puhl Sándor 1994-ben az Egyesült Államokban világbajnoki döntőt vezetett.

Az ellenőri jelentések alapján 2013-tól vizsgálva az első három osztályban 13 681 mérkőzés „mintája” szerint a játékvezetők osztályzatainak átlaga folyamatosan felfelé ível. Az OTP Bank Ligában a már kiválónak mondható 8,5-ös ellenőri osztályzatok 40 százalékkal emelkedtek ebben a szezonban.

Utóbbi számot támasztja alá a „kulcshibák” csökkenése, különösképpen a VAR bevezetése óta, ugyanis négy évvel ezelőtt az utolsó NB I-es szezonban, amikor még nem segített a technika, akkor 60 ilyen tévedés történt, ez a szám az elmúlt három idényben, 18, 17, legutóbb pedig 14 volt.

Hanacsak Attila elárulta, a 14 kulcshibából 12-t a videobíró segítségével el lehetett volna kerülni, két esetben pedig nem nézhették vissza az adott szituációt.

A legutóbb NB I-es szezonban hét olyan forduló is volt, amikor egyáltalán nem kellett a technikának fölülbírálnia játékvezetői döntést. Ez azt mutatja, hogy a játékvezetők egyre többször hoznak jó döntést, és a játékosok is partnerek, hiszen az OTP Bank Liga előző kiírásában 46 százalékkal kevesebb piros lapot kellett felmutatniuk a bíróknak. Hanacsek Attila külön kiemelte, hogy a jelentősen hosszú, három percet meghaladó VAR-vizsgálatokat is sikerült 43 százalékkal csökkenteni.

Ez is érdekelhet:

Rossi szerint a fiataloknak az NB I ugródeszka kell legyen, nem pedig cél

A szövetségi kapitány szerint ezt a válogatottban néhányan már megértették.

(MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Barcelona leigazolhatja a Manchester United legendáját

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsét a mesterséges intelligencia is fogja pontozni

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

További cikkeink a témában