Most már mindenki nyilatkozik, de sok az ellentmondás. Itt az a kérdés, ki kinek hisz.

Megírtuk ugye, hogy Ivan Petrjak, az ötszörös ukrán válogatott szélső a MOL Vidit választotta a Fradi helyett, de már akkor is két különböző információnk volt.

Végül a Vidi vitte el a Fradi egyik legjobbját

Úgy tűnik, a Fradi elveszíti Ivan Petrjakot, aki a rivális Mol Vidiben folytatja.

Végül a mi értesüléseink tűnnek a valószínűnek, legalábbis Orosz Pál után Hajnal Tamás is elmondta, hogy ő bizony megállapodott a Sahtarral, és az ukrán szélső elé is olyan szerződést tettek, amely csúcsgázsit tartalmazott.

Számunkra ez elfogadhatatlan, mert egy hosszú és kemény tárgyalássorozat végén megegyeztünk a Sahtar Donyeckkel, és a játékosnak is olyan ajánlatot tettünk, amely már majdnem túlmegy az ésszerűség határán. Megpróbáltuk tehát itt tartani, viszont a Vidi olyan horribilis összeget kínált neki, amivel nem tudunk és nem is akarunk versenyezni. Sajnos Petrjaknál nemcsak az döntött, hogy milyen klubban, milyen körülmények között és milyen szurkolótábor előtt tud játszani, hanem sajnos egyértelműen a pénzügyi rész.

Mindezt Orosz is elmondta, akinek egyébként egy ideje kevesebb a hitele a szurkolók előtt, több átigazolásnál is úgy tűnt, hibás döntéseket hozott, esetleg későn, lást Paintsil-ügy. Hajnal Tamás hitelessége viszont megkérdőjelezhetetlen a Fradinál.

Eközben egyébként Szerhij Rebrov edző is elmondta, ő maga is járt Ukrajnában, hogy intézze az ügyet, fontos lett volna számára, hogy Petrjak maradjon a nyáron.

„A Ferencváros mindent megtett a játékosért, személy szerint én is kint voltam Kijevben, hogy a Sahtarral tárgyalásokat folytassak. Már majdnem úgy tűnt, hogy célegyenesbe érünk, ám tegnap reggel bejelentette a döntését, ami sokként ért engem és a klubot is. Majd a jövő megmutatja, hogy jó vagy rossz döntés volt-e ez.” 

De még térjünk vissza Hajnalhoz, aki szerint az teszi igazán elfogadhatatlanná teszi az ügyet, hogy

nem is a futballistától, hanem a képviselőjétől tudták meg, távozik a Fraditól, mindezt ráadásul már azt követően, hogy aláírt a fehérváriakhoz.

Petrjak ügynöke is megszólalt az átigazolás ügyében, és teljesen máshogy világítja meg a történetet. Igaz, itt-ott fellelhető némi ellentmondás nála:

Orosz Pál nyilatkozata nagyon egyoldalú és felszínes. Az utolsó hat hónapban mi kerestük a Ferencvárost, írtunk nekik, hívtuk őket, de válasz nem volt.

Ivan úgy képzelte, hogy marad a Ferencvárosban, de csak az ő oldaláról volt meg ez a szándék. Megtiszteltetés volt, hogy Ivan ott focizhatott, hiszen a Ferencváros egy nagy klub és remek éve volt a csapatnál, amellyel bajnok lett. Ugyanakkor kölcsönben játszott ott, a klubnak ezt értenie kellett volna és aktívan cselekednie. Az elmúlt három hónapban igyekeztem azt is elmagyarázni az FTC-nek, hogy Petrjaknak vannak más ajánlatai is. Őszintén szólva, nem értem, hogy nem tudták nyélbe ütni a transzfert. Nem találom a szavakat. Mi az utolsó napig kivártunk” – olvasható a játékosmenedzser nyilatkozata a Football.ua honlapján, írta meg az M4 Sport.

A mi kliensünk nem a Vidi és nem a Ferencváros, hanem Ivan Petrjak. Az számít, hogy őt minden szempontból boldoggá tegyük. Szergej Rebrovnak külön szeretnék köszönetet mondani. Ivan szeretett vele együtt dolgozni, ő pedig az utolsókig harcolt Ivanért. Sajnos ezzel egyedül maradt a klubnál. A Fradi pedig mutathatna több tiszteletet Petrjak irányába, mert ő mindent megtett az egyesületért és a csapatért, amellyel bajnok lett.

Profibban, korrektebben és őszintébben kéne viselkedniük, nem pedig sarat dobálni rá a médiában. Ezzel nem lehet azt takarni, hogy nem viselkedtek profi módon. A szurkolókat is ellene hangolják, ezek gusztustalan dolog.

De sok sikert kívánunk a Ferencvárosnak a jövőben és köszönjük ezt az évet. Ivan profi módon dolgozott és teljesítette a szerződésének ráeső részeit. A Ferencváros elnökének azoktól kéne választ várnia, akik ezen az igazoláson dolgoztak volna. Nekem elhihetik, mi az utolsó napig nagyon nemes módon viselkedtünk a Ferencvárossal.

Gyönyörű történet kerekedett ebből, és az igazságot talán sosem tudjuk meg. Vagy éppenséggel már ki is derült, mert Rebrov ritkán szólal meg igazolásügyekben, most viszont igen feldúlt. És a keretből is kivágta Petrjakot.

Pedig Petrjak állítása szerint szeretett a Fradiban játszani. De lehet, hogy csak az NB I-ben szeret:

(Fotó: PAFC Flickr)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés