Ivan Petrjak a Sahtar Donecktől érkezett kölcsönbe a Ferencvároshoz, most az ukrán sajtónak nyilatkozott a tapasztalatairól.

A szélső négyszeres ukrán válogatott, játszott a BL-ben és az El-ben is, de még ennél is fontosabb, hogy a Sahtar Donecktől érkezett az NB I-be. Attól a Sahtartól, amelynek költségvetése a legnagyobbakhoz közelít, amely folyamatosan ukrán bajnok, UEFA-kupa-győztes, és rendszeres résztvevője a BL-nek. Tavasszal például nyolcaddöntős volt, a Roma ütötte ki.

Vagyis röviden: Kánaánnak számít a térségben Doneck. Erre idejön egy fiatal ukrán srác Magyarországra és ilyeneket mond a hazai sajtónak, tehát még csak nem is nyalni akar:

„Amit eddig tapasztaltam, az minden várakozásomat felülmúlja. A szervezettség a Sahtarra emlékeztet, minden feltétel adott, hogy a focista csak a labdarúgásra koncentrálhasson.”

És persze a híres magyar tömött lelátók:

„A szurkolók pedig bámulatosak, ez nagyon hiányzott. Ilyet csak a BL-meccseken tapasztaltam. Libabőrös lettem, amikor a meccs után éltették a csapatot, jó tíz percig.”

És nyilván a fizetése is rendben van. De mintha valami mégis hiányozna...

(via ulloi129)

Bozsik Péter tudja, miért volt olyan hitvány a Vidi: mert a játékosok nézték a vb-t!

Mi lett volna, ha valamelyik játékos még ki is jut a vb-re? Belegondolni is rossz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában