Megmenekült a világ egy kis időre, mert Demjén Rózsi a 2017-es vizes vb-re írt rettentően kellemetlen langyos miafasz himnuszát nem nagyon fogjuk hallani. A pénz ugyanis közbeszólt.

Merthogy az történt, hogy a szerzőpáros Demjén Rózsi fele Závodi Gáboron (a szerzőpáros másik felén) keresztül jelezte a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ), hogy akkor nekik tulajdonképpen kellene az az 5 millió forint, amiben szóban megállapodtak Orbán Viktronak a vizes vb-re készült dal megírásáért.

A MÚSZ szerint ilyenről pedig szó nem volt, ezért közleményt adott ki. Egy kis ízelítő:

„A Magyar Úszó Szövetség nyomatékosítja, hogy nagyra értékeli a művészek tehetségét, tudását, helytállását, de ilyen megállapodásra sem szóban, sem írásban nem került sor, nem hogy 5 millió Ft-ról, semmiféle összegről köztük nem esett szó. Bemondásra ezzel az erővel kérhetné ennek a dupláját, vagy sokszorosát is a szerzőpáros.”

Szóval a MÚSZ nem fizet, de Simicskó István államtitkár fizetne, de csak 2.5 millió forintot, de a szerzőpáros kevesli ezt az összeget. Így a szövetség addig biztosan nem játssza ezt a rettentően kellemetlen dalt a rendezvényein, amíg nem rendeződik a vita. Nagy kár érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.