Jen Selter, a huszonegy éves New York-i csaj felépítette a világ talán legtökéletesebb, legkívánatosabb hátsóját. Korábban már megmutattuk, de akkor még "csak" másfél millió követője volt Instán, most már 7 millió fölé kúszott a szám. Ugye érdekel, miért? Mert van róla egy rakás sokkoló fotónk.

Jó-jó, hogy Jennifernek felettébb formás popsija van, de minket nyilván csak az érdekel (...), hogy sportszempontból mindezt nem a szél hordta össze, hanem kemény munkával építette fel. Jen a workout és a jóga mellett tette le a voksát, 2012 márciusában regelt az Instagramra, hogy megossza a népekkel az eredményeit, és hogy inspirálja őket – sok munkával csodás eredményeket lehet elérni.

2014 év elején kicsit több mint másfél millióan követték a jenseltert, mostanra 11 millió fölé ment ez a szám. (A Facebookon is félmillió fölött volt akkor, most a 9-et súrolja alulról.) Jennek a fitnesz és a másoknak való segítség a szenvedélye, motiválni akar és hozzásegíteni a követőit is a céljaik eléréséhez.

Nézzük, miből épített karriert:

Bár az arcát ritkán mutogatta, nem azt tartja fontosnak, inkább a fenékre fókuszál, és nem is szereti saját magát nézegetni, de azért persze akad kép róla. Sőt egyre több, látszik az irány, hogy ezt a vonalat is építi. Nincs vele gond, bár akadnak olyan vélemények, kommentek, amik szerint kicsit paripaarcú a leány.

Egy ideje pedig az a vonal is fut, hogy ne csak Miss Popó legyen, hanem a melle miatt is érkezzenek a lájkok:

(Fotó: hivatalos Facebook-oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
51% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés