Története legnagyobb győzelmet húzta be a Chelsea ellen az Arsenal.

A bajnoki címért küzdő Arsenal a középmezőnyben szürkülő Chelsea-t fogadta a Premier League-ben. Arteta csapata egyértelmű favorit volt, arra azonban nem sokan számítottak, hogy végül 5–0-ra nyernek a hazaiak, és történetük legnagyobb arányú győzelmét érik el a Chelsea ellen.

A Chelsea-től érkező Havertz duplázott, ahogy a védő White is, az Arsenal első gólját Trossard szerezte. A győzelmével a tabella élére ugrott az Arsenal, a Liverpool előtt három, a Manchester City előtt négy pont az előnye, a Pool azonban eggyel, a City két meccsel kevesebbet játszott.

Összefoglaló (A videó átkattintás után indul):

A jelenleg a bajnokságban kilencedik helyen álló Chelsea edzője, Mauricio Pochettino így értékelt a súlyos vereség után:

„Hogy szégyellem-e magam? Nem. Az igazságtalan a legjobb jelző, ami leginkább leírja a történteket. Nem fogom kritizálni a játékosaimat, nem lehet kritizálni olyan fiatal srácokat, akik idejöttek küzdeni egy olyan csapat ellen, amely a bajnoki címért harcol.”

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés