Nem elsősorban a vírushelyzet miatt.

Távolmaradásáról Észak-Korea levélben értesítette a kínai illetékeseket,

okként „az ellenséges erők fellépését és a járványt” jelölve meg.

A phenjani magyarázat szerint

„az Egyesült Államok és az irányítása alatt álló erők egyre nyíltabban lépnek fel Kína ellen az olimpia sikeres megnyitásának megakadályozása céljával, emiatt nem vehetünk részt a játékokon”

– áll a pekingi szervezőknek küldött KNDK-állásfoglalásban, melyben leszögezik, hogy „teljes mértékben támogatjuk a kínai elvtársakat abban a munkában, amelyet egy csodálatos olimpiai fesztivál megszervezése érdekében végeznek”.

Kim Dzsongun egyébként a 2021-es tokiói nyári olimpiára sem engedte el a sportolóit. Észak-Korának egyébként mindössze két érme van a téli olimpiák történetében – egy ezüst 1964-ből és egy bronz 1992-ből. 2018-ban tíz sportolóval képviselték magukat Pjongcsangban.

Az idei téli ötkarikás játékokat február 4. és 20. között rendezik meg a kínai fővárosban.

December 6-án az Egyesült Államok bejelentette a pekingi olimpia diplomáciai bojkottját, ami azt jelenti, hogy állami tisztségviselők nem utaznak Kínába, ugyanakkor amerikai sportolók részt vesznek a kínai versenyeken. A bojkottkezdeményezéshez, amelyet az emberi jogok súlyos kínai megsértésére hivatkozva indított el Washington, mások mellett Ausztrália, Nagy-Britannia és Kanada csatlakozott.

(MTI; Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés