Bemutatjuk az olasz válogatottat.

Sokat kell visszalapoznunk az archívumokban ahhoz, hogy a nagy futballtornák előtti beharangozókat böngészgetve olyan elemzést találjunk, melyben esélyesként írnak a mindenkori olasz válogatottról. A mostaniról valószínűleg találnak majd ilyet évek múlva a kutakodók, például a Playerét.

Olaszország négyszeres világbajnoknak mondhatja magát, de a kontinenstornákon mutatott eddigi produkciójára sincs panasz: 1968-ban megnyerte az Eb-t, 2012-ben döntőt játszott (igaz, ott alaposan elnáspángolták a spanyolok), legutóbb pedig a negyeddöntőben búcsúzott a németek ellen tizenegyespárbaj után.

Forma

Na, az kiváló. Roberto Mancini csapata 2018 szeptembere óta nem hagyta el lógó orral a gyepet, megszámlálhatatlan meccs óta nem kapott ki, ráadásul ennek nagy részét meg is nyerte (amihez ugye a torna nyitómeccsén még egyet hozzátett). Az Eb-selejtezős csoportját hibátlanul abszolválta (tíz meccs, tíz győzelem), a Nemzetek Ligájában a második körben többek között a hollandokat megelőzve jutott az elődöntőbe. Az eredmények alapján tehát rég volt ennyire sokra hivatott a squadra azzurra, amely gyorsan zárójelbe rakta a 2018-as vb-pótselejtezős égést. Látva az eddig lejátszott 2022-es világbajnoki selejtezőket, ez a blama aligha ismétlődik meg, hiszen eddig valamennyi meccsét kapott gól nélküli győzelemmel zárva vezeti a csoportját.

A mostani keret

Roberto Mancini vegyes megítélése miatt sokan kétkedve fogadták a kinevezését, de az Inter és a Manchester City korábbi edzője hamar csendre intette kritikusait. Játékosként a finesz, a fifika és elegancia jellemezte, az általa irányított együttesek alapfelszerelései között viszont nem nagyon találtuk meg ezeket az elemeket. A válogatottja ennek ellenére szinte mindenben leszámolt az unásig koptatott sztereotípiákkal; Mancini csapata ugyanis csöppet sem unalmas, nem a kapu elé várárkot ásó és onnan az ellenfél hibáit leső futballal próbálkozik, hanem meglepően bátor, kezdeményező, még az oly’ divatos gegenpressinget is előrántja.

Ehhez egy kivételesen jó állomány állt össze a kezei alatt, ami alkalmas erre az olykor magasan védekező, letámadó, modern focinak nevezhető játékra. A kapuban van egy – igaz, lábbal nem feltétlenül kiemelkedő – klasszisa, előtte rutinos belső védői, illetve a támadásokat hatékonyan segítő szélsőbekkjei, aztán dinamikus, ideális korú, nyomástűrő középpályásai, egy az egyben bárkit megverni képes, letámadásban is használható szélső támadói és egy minden szögből veszélyes, melós csatára.

A keret legerősebb csapatrésze – viszlát, újabb sztereotípia! – a szokásokkal ellentétben nem a hátsó, hanem a középpályás sor, ahol alapesetben az iszonyatosan sokat futó, a játék minden elemében kiemelkedőt tudó trió, Nicoló Barella, Jorginho, és Marco Verratti zakatol, akik mögött az európai topcsapatok majd' mindegyike által óhajtott Manuel Locatelli áll beugrásra készen. Azért a védelem sem rossz a még mindig csak 22 esztendős Donnarummával, az előtte takarító, rendkívül összeszokott Bonucci–Chiellini párossal, valamint a gyorsaságával zavart okozó, egyébként jobblábas balhátvéddel, Spinazzolával.

És akkor már a támadók se maradjanak ki: Ciro Immobile évek óta Európa egyik legeredményesebb csatára (Aranycipőt is nyert), akit a jobbszélen a Juventusba berobbanó Federico Chiesa, illetve a túloldalon a 163 centis nápolyi legenda, Lorenzo Insigne támogathat.

Érdekesség, hogy az olasz klubok többsége által alkalmazott háromvédős szisztéma helyett Mancini megmaradt a négyvédősnél, de az átállás és a kőbe vésett 4–3–3 semmiféle gondot nem okozott a keretben. Hogy azért a gyenge pontokat se hagyjuk ki, ha a már említett belsővédő-párost futóversenyre kényszerítik, akkor máris le lehet adni a vészjelzést, illetve sérülések esetén (ami már így is elég problémát okozott) az esetleges beugrók néhány kulcsposzton nem igazán tudják hozni az első számú választás szintjét.

Esélyek

Könnyebb egy meccs elteltével jóslatokba bocsátkozni, bár a továbbjutást a törökök lesimázása előtt is elvárhattuk az olaszoktól. Vélhetően csoportelsőként mennek az egyenes kieséses szakaszba, ahol egy lazábbnak tűnő ágon masírozhatnak el egész sokáig, tehát egy elődöntős szereplés semmiképp sem nevezhető valóságtól elrugaszkodottnak. Ez már alapból dicséretes eredménye lenne az olasz labdarúgásnak, ami teljes joggal kapott kritikákat az elmúlt években, egy fináléba jutás pedig aztán tényleg visszaterelné a világ közvetlen élvonalába.

Az olasz válogatott Eb-kerete:

  • Kapusok: Gianluigi Donnarumma, Alex Meret, Salvatore Sirigu
  • Védők: Francesco Acerbi, Alessandro Bastoni, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Giovanni Di Lorenzo, Emerson Palmieri, Alessandro Florenzi, Leonardo Spinazzola, Rafael Tolói
  • Középpályások: Nicolo Barella, Bryan Cristante, Gaetano Castrovilli, Jorginho, Manuel Locatelli, Matteo Pessina, Marco Verratti
  • Támadók: Andrea Belotti, Domenico Berardi, Federico Bernardeschi, Federico Chiesa, Ciro Immobile, Lorenzo Insigne, Giacomo Raspadori

Az olaszok programja:

  • Törökország-Olaszország 0-3
  • Olaszország-Svájc június 16., 21:00
  • Olaszország-Wales június 20., 18:00

(Fotók: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.