Elszámolták magukat az Európai Labdarúgó-szövetségnél, később emiatt kellett elnézést kérniük.

A Tottenham 41 év után nyert európai kupát azt követően, hogy az Európa-liga döntőjében egyetlen góllal legyőzte a Manchester Unitedet:

41 év után újra európai kupát nyert a Tottenham

A Tottenham nyerte az angol házidöntőt Bilbaóban.

A döntőt követő ünnepélyes kupaátadást egy kínos baki zavarta meg némiképp, nem jutott minden Tottenham-játékosnak érem, többek között a csapatkapitány Szonnak sem:

UEFA-blama: nem jutott mindenkinek érem az El-győztes Tottenhamnél

A csapatkapitánynak már csak egy meleg kézfogás maradt.

Az UEFA később jelezte, amiatt volt a baki, hogy a Tottenhamtől túlságosan sokan mentek érmet átvenni, majd egy hivatalos közleményben elnézést is kért a Szövetség:

„Nagy bánatunkra nem volt megfelelő mennyiségű érem a díjátadón a játékosok számában felmerülő váratlan eltérés miatt. Több csapattag – köztük sérült futballisták – vett részt az ünnepségen, mint számítottunk rá. A hiányzó érmeket átadtuk a játékosoknak az öltözőben, a figyelmetlenségért haladéktalanul elnézést kérünk”

olvasható az UEFA közleményében.

Ez is érdekelhet:

Az év egyik legnagyobb mentése is kellett a Tottenham El-győzelméhez

Testi épségét sem sajnálva mentett nagyot a gólvonalról a Tottenham védője.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés