Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Lassan egy éve, hogy Brazília megnyerte a hazai rendezésű Copa Américát, de a torna egyik legjobb támadója még mindig nem igazolt Európába.

2019-ben Brazília rendezte, és nyerte is meg a Copa Américát, a gólkirály pedig – igaz, csak három találattal – Éverton lett. A mélynövésű szélső persze fel is keltette a nagy európia klubok érdeklődését, de valamiért meglepetésre még mindig otthon játszik.

A 24 éves támadó 2014 óta a Grêmio felnőtt keretének tagja, 2017-ben Libertadores-kupát is nyert. 179 meccse van a csapat színeiben, 47 gólt lőtt és 17 gólpasszt adott. A 2019-es Copa-siker után több Premier League-csapatnál is felmerült a neve, a Manchester City, az Arsenal, a West Ham és a Liverpool is érdeklődött, rajtuk kívül a fiatalokkal jól bánó Dortmund is figyelte. Nála gyengébb képességű játékosok is özönlenek át Brazíliából, neki mégsem sikerült.

Most megint előkerült a neve, a hírek szerint

így már csak a játékoson múlik, hogy a Serie A-ba szerződik-e.

A Napoli egyébként 4-3-3-at játszik, tehát ő klasszikus szélsőként érvényesülni tudna, valamint Gattuso kezei alatt meg gyorsan hozzászokik az európai stílushoz.

(Fotó: Koji Watanabe/Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.