Sőt, még Király Gábor játékjogára is futotta volna belőle. És még így is maradt volna egy kis aprója.

Falcao előbb az MU-ban égett be, majd tavaly a Chelsea-ben sem találta a régi formáját. A The Telegraph készített egy grafikont, amely megmutatja, mennyire megszívta a Chelsea azzal, hogy náluk játszott.

Egyetlen labdaérintése 57 ezer fontba fájt (21.5 millió forint), a passzok után 115 555 fontot kaszált (közel 44 millió forint), egy kapura lövése pedig 808 ezret ért (majdnem 306 millió forint). A transfermarkt szerint Böde Dániel jelenlegi értéke 600 ezer font, Király Gáboré pedig 188 ezer. A kolumbiai tehát egyetlen lövéssel megvehette volna a két válogatottunkat. És még egy kis aprója is maradt volna.

Eközben még javában tart az Eb, igaz már nélkülünk. Azért nézed? Fogadsz is? Kéne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés