Cristiano Ronaldo visszatér a Premier League-be, és ez valamilyen szinten a feje tetejére állítja az angol bajnokság fantasyligáját is. Összeszedtük, hogy fantasyszempontból mit érdemes tudni és szem előtt tartani Ronaldo visszatérésével kapcsolatosan.

A 36 éves portugál visszatérése a Premier League-be fantasy-szemüvegen keresztül is óriási hír, több szempontból is, és az sem véletlen, hogy már majdnem másfél millió játékos döntött úgy, hogy Ronaldót leigazolja. Hype-ról van szó, vagy valóban kötelező Ronaldo egy versenyképes fantasycsapatban?

Közel másfél millió fantasycsapatba került be eddig Cristiano Ronaldo

Persze semmi sem kötelező, de Ronaldo azonnali leigazolása mellett könnyen fel lehet hozni néhány érvet. Közhely, hogy extrán motivált lesz, de valószínűleg valóban egy az ő szintjén is kiemelkedően motivált Ronaldo lép majd pályára szombat délután a Newcastle ellen. A Newcastle ellen, ez is fontos érv, abszolút verhető csapat, ráadásul az Old Traffordon rendezik a meccset. A Unitednek egyébként nincs rossz sorsolása, a Newcastle után idegenben a West Ham, hazai pályán az Aston Villa, idegenben az Everton és otthon a Leicester következik. Nyilvánvalóan nem extra könnyű a menetrend, de jóval könnyebb, mint az október vége és november vége közötti periódus, amikor a Liverpoollal, a Tottenhammel, a Manchester Cityvel és a Chelsea-vel is fog játszani a Manchester United. És inkább tűnik logikusnak most leigazolni Ronaldót és később esetlegesen lecserélni Romelu Lukakura, hiszen néhány hét múlva a Chelsea-nek lesz papíron könnyű sorsolása. A Ronaldo–Lukaku cserét azért is könnyebb meghúzni, mint a Lukaku–Ronaldót, mert a portugál a drágább, így leváltani könnyebb, úgy cserélhet helyet a két játékos, hogy egyéb transzferre nincs szükség a keretben.

Ronaldo futballja és csapaton belüli szerepe valószínűleg a Unitedben sem fog megváltozni. A támadások középpontjában lesz, rengeteget fog próbálkozni, valószínűleg Bruno Fernandestől átveszi a tizenegyeseket és talán néhány szabadrúgást is. Ezek mind olyan tényezők, amelyek fantasyben fontosak, hiszen potenciális gólszerzési lehetőségekről beszélünk. Ellenérvként fel lehet hozni, hogy azért mégiscsak egy számára új közegbe érkezik, új csapatársakkal, új edzői stábbal fog együtt dolgozni, nem biztos, hogy ez a kapcsolat az elején nem lesz izzadságszagú. Ez egy olyan rizikófaktor, amit figyelembe kell venni, ahogy azokat a leigazolását támogató érveket, amelyekről fentebb már volt szó.

12,5 millió font jelenleg a portugál értéke, vagyis Mohamed Szalah mellett a Fantasy Premier League legdrágább játékosa. A játékosok árai a teljesítményük alapján változnak, ha valaki jól teljesít, akkor emelkedik, ha gyengén, akkor csökken. A United következő néhány fordulójának programját látva lehet azzal számolni, hogy Ronaldo viszonylag komoly mennyiségű pontot hozhat, ha ez megvalósul, akkor 0,1–0,2-vel is emelkedhet az értéke, és bár ez nem tűnik soknak, de csapatátalakításnál adott esetben rengeteget jelenthet, ha később úgy dönt valaki, hogy lecseréli.

Ha valaki bevállalja, hogy Ronaldót már hétvégére leigazolja, akkor már csak az a kérdés, hogy ezt miként teszi meg. Minden héten egy ingyen igazolásra van lehetőség fantasyben, és pontlevonás nélkül maximum kettőt igazolhatunk, ha az előző heti transzferlehetőséget nem használtuk ki. Kivéve, ha aktiválódik a wildcard opció, amely lehetőséget biztosít arra, hogy pontlevonás nélkül az egész csapatot átalakítsuk – egy idényben kétszer. És bizony a mostani forduló előtt rengetegen döntenek úgy, hogy élnek a lehetőséggel. Egyrészt Ronaldo miatt, másrészt a brazil játékosokat érintő FIFA-eltiltás miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert a válogatott szünet után, a transzferszezon lezártát követően most már valamivel tisztábban lehet látni, hogy fantasyben kikkel érdemes számolni.

A statisztikákból egyértelműen kivehető, hogy több százezer fantasymenedzser döntött úgy, hogy Bruno Fernandest eladja, a helyére pedig Cristiano Ronaldót veszi meg. Ronaldo érkezésével valószínűleg Fernandes kevesebb gólt fog szerezni, nem ő fogja rúgni a tizenegyeseket, így most már nem akkora fantasyérték, mint volt a szezon előtt, logikusnak tűnik a csere. Félmillióval olcsóbb a középpályás, emiatt és a posztkülönbség miatt is azonban legalább két transzferre van a gyakorlatban szükség, hogy létrejöjjön a csere. Ezért valószínűleg sokan bevállalják a dupla transzferért járó négypontos büntetést is.

És ha már Ronaldo bekerül a csapatba, akkor abban is van logika, hogy ő kapja meg a csapatkapitánysággal járó dupla pontokat. Itt viszont figyelembe kell venni, hogy elképzelhető, első meccsén még nem fog 90 percet a pályán tölteni. A másik népszerű csk-opció ezen a héten is Mo Szalah, a Liverpool a Leeds otthonába megy, könnyen elképzelhető egy sokgólos meccs. Ahogy Fernandes is jó opciónak tűnik, ha valaki mégsem kér Ronaldóból.

A címben feltett kérdésre válaszolva: Nem kötelező és nem már, de ajánlott és inkább most, mint később.

Idén elindult az első Player.hu fantasyliga, értékes nyereményekkel. A liga linkje ide kattintva érhető el, ide kattintva pedig a Facebook-csoportunkba lehet belépni, ahol fantasyvel kapcsolatos tippeket adunk, beszélgetünk a fantasyfutballról.

Kapcsolódik:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában