A svájci teniszlegendának pályára sem kellett lépnie ahhoz, hogy ismét felülhessen a trónra.

Roger Federer utoljára Miamiban játszott, március 24-én kikapott Thanasi Kokkinakis ellen. Ezután úgy döntött, hogy a salakos szezont kihagyja, minden erejével Wimbledonra készül - arra a tornára, amelyet már 8 alkalommal megnyert.

Lassan tehát 2 hónap telik már el úgy, hogy a svájci pályára sem lépett, most mégis az ő nevével kezdődik a férfi teniszezők ranglistája.

Visszaszerezte a pozíciót Nadaltól, aki megállíthatatlannak tűnt salakon, aztán mégis kikapott a madridi torna negyeddöntőjében. A kiesésével pedig pontokat vesztett, ezek a pontok pedig a világelsőségbe kerültek.

Federer a karrierje során immáron ötödször állt a ranglista élére, korábban

  • 2004 és 2008 között 237 héten át
  • 2009 és 2010 között 48 héten át
  • 2012-ben 17 héten át
  • idén korábban 8 héten át

uralta a mezőnyt. Most megkezdte a 309. hetet a világ élén. Nem gyenge.

Ha pedig arra is kíváncsi vagy, hogy milyen ételek töltik fel energiával, akkor erre tessék tovább:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés