Roger Federer öt szettben verte Rafael Nadalt az Australian Open döntőjében.

Az első szettet Federer hamar, mindössze 35 perc után hozta, majd a másodikat legalább olyan simán Nadal. A harmadik elején a svájci két break labdát hárított, ez pedig akkora lendületet adott, hogy lemosta Nadalt a pályáról. Számos káprázatos nyerőt ütött, és Nadal egyszerűen nem tudott mit kezdeni Federer agresszív és pontos teniszével.

Ennyire ment a 35 éves svájcinak:

A negyedik játszmában azonban valahonnan erőt merített, és az adogatásait magabiztosan hozva másodszor is kiegyenlített Rafa Nadal.

Az ötödik játszmát pedig egy breakkel kezdte, amit a szett közepén Federer visszavett. Majd rögtön elvette Nadal adogatását. 5:3-nál a meccsért szervált, hárított két break labdát, ezt követően a második meccslabdáját beütötte.

Ezzel pályafutása 18. Grand Slam-tornáját nyerte meg, természetesen csúcstartó. Nadalnak továbbra is 14 győzelme van, ahogy Samprasnek is. #AusOpen on Twitter

Australian Open, férfi döntő

Roger Federer–Rafael Nadal 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés