Szoros meccset nyert a teniszkirály Rotterdamban. Ha még egyet behúz, 36 éves fejjel világelső lesz, és megdönti Agassi rekordját.

Roger Federer nagyon szoros meccsen legyőzte Philipp Kohlschreibert a rotterdami tenisztornán, ahová csak az utolsó pillanatban ugrott be, szabadkártyával.

Ha Fed nyer a következő körben is, több mint öt év után ismét világelső lesz - 36 évesen, mindjárt három évet ráhúzva az eddigi valaha volt legidősebb világelső, Andre Agassi rekordjára.

Federer az előző körben nevetségesen könnyen verte a belga Ruben Bemelmanst (6:1, 6:2), az első szettet 18 perc alatt húzta be, a másodikban pedig egyetlen egy pontot sem veszített adogatóként.

Kohlschreiber ellen sokkal nehezebb dolga volt a bázeli mesternek, igazi kemény pályás meccs zajlott, mindketten elég magabiztosan hozták az adogatásaikat. Az első szett rövidítésben dőlt el - Fed két szettlabdát is hárított (7:6, 10-8) -, és nagyon sokáig úgy tűnt, a második is abban fog.

Igen ám, de 5:5-nél az addig fantasztikusan adogató, és a nyílt labdamenetekből is látványos nyerőket ütő német beremegett, Federer pedig kihasználta a sokadig bréklabdáját.

Innen már örömtenisz jött, King Roger kiszerválta a meccset - azt viszont semmiképp nem mondhatjuk, hogy surranópályán szerez egy világelsőséget. A látottak alapján kicsit furcsa is, hogy 13-0 a két játékos eddigi mérlege, de hát ezért lehet Fed 36 évesen is világelső.

Amihez még pénteken le kell győznie a hazai pályán szereplő Robin Haasét.

Federernél hosszabb ideig (302 héten át) senki sem volt világelső; először 14 éve, 2004. február 02-án került az élre.

Persze Nadal könnyen vissza is veheti majd az első helyet, főleg mert most jön a salakos szezon. A spanyol teniszező – aki eddig 166 héten át világelsősködött – legközelebb február utolsó hetében, Acapulcóban játszik majd.

Federer pénteki, történelmi meccsét a Sport TV élőben közvetíti 19.30-tól.

Federerről pedig Fucsovics Márton is mesélt nekünk ezt-azt:

Fucsovics legnagyobb győzelme a pályán kívül született - Roadster

Bámulatos idényt fut Fucsovics Márton, de a sikerekig traumatikus utazás vezetett. A magyar tenisz fenegyereke a profizmusról, Roger Federerről, és a legnagyobb győzelméről beszélt a Roadsternek. 15 365 kilométer - légvonalban ennyi a távolság Nyíregyháza és Melbourne közt.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés