Egy órán keresztül nem történt semmi, majd jött öt gól.

A H-csoport nem kezdődött jól, Uruguay és Dél-Korea meccsén nem esett gól, aztán a portugál–ghánai csata is hasonlóan folytatódott. De a vége legalább felpörgött, nagyon is.

Bekerült a portugál kezdőbe Cristiano Ronaldo, ami azért alapesetben nem meglepő, csakhogy két napja ő már egy klub nélkül futballista, talán nem is játszott még a portugál válogatottban ilyen státuszú játékos.

Ronaldo azonnali hatállyal távozott Manchesterből

A viselkedésével és a nagyinterjújával elérte a célját a portugál, felbontották a szerződését.

Persze ettől még nem lett rosszabb játékos, és egyelőre még megkerülhetetlen Portugáliában, amit bizonyított is a vb egyik leggyengébb csapata, Ghána ellen. Összehozott egy tizenegyest, amit talán másnak nem adtak volna meg, Salisu belépője maximum súrolta CR lábát. Ronaldo be is rúgta.

Ezzel ő lett a történelem első játékosa, aki öt különböző világbajnokságon szerzett gól.

Sokáig nem örülhettek a portugálok, André Ayew ugyanis nyolc perc múlva sokkolta őket, cseppet sem volt benne a meccsben egy ghánai gól.

Öt perccel később Félix kihasznált egy védelmi hibát és ismét vezetett Portugália.

Aztán két perc múlva úgy tűnt, eldőlt a meccs, Rafael Leão az első labdaérintéséből berúgta Portugália harmadik gólját a 80. percben.

Ghána azonban nem adta fel, Bukari révén még egyszer visszajöttek, ám több már nem volt bennük.

Portugália ezzel, ha sokkal nehezebben is, mint amire számítani lehetett, de hozta a meccset, így vezeti a csoportját. De Uruguay ellen ez kevés lesz.

Foci-vb, H-csoport, 1. forduló

  • Portugália–Ghána 3–2
  • Gól: Ronaldo (65. - 11-esből), João Félix (78.), Rafael Leão (80.), ill. A. Ayew (73.), Bukari (89.)

Ez történt ma a világbajnokságon:

Egy villanás elég volt Svájcnak a három ponthoz

Győzelemmel kezdte a világbajnokságot a svájci válogatott.

(Fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

És ezt olvastad már?
A vb hetedik napja: az első Lewandowski-gól, Messi-villanás és francia továbbjutás
.