Most a Vidi került hullámvölgybe, a City hengerelt, az Újpest védelme kabarés, Ronaldo duplázott, Neymar pazar gólpasszt adott.
A legsimább
A Manchester City huszonöt perc után hárommal ment a Norwich ellen, akkor vélhetően nem bánták volna a kanárik, ha le is fújják a meccset. Persze nem így történt, úgyhogy kaptak még négy gólt, így a hétvége legnagyobb alázásának alanyai lettek. A City tíz meccsen 28 gólt lőtt, mégis csak az ötödik helyen áll.
A legnagyobb rangadó
Arsenal az első, a Liverpool a második helyen állt a hétvégi forduló előtt, amikor is egymás ellen játszottak. Az ágyúsok okos, taktikus játékkal Santi Cazorla és Aaron Ramsey góljaival legyűrték az előzni akaró 'Poolt, amely másodszor maradt gólképtelen a szezonban. És másodszor kapott ki. Az Arsenal vereséggel kezdte a bajnokságot, azóta viszont kilenc meccsen nyolcszor nyert, egyszer ikszelt.
A leghosszabb sorozat
A Bayern München 2–1-re győzött a Hoffenheim otthonában, így beállította a Hamburger SV 1982–1983-as, 36 mérkőzéses veretlenségi rekordját. A BL- és Bundesliga-címvédő bajorok bő fél óra játék után hátrányba kerültek, Manuel Neuer hibája után Niklas Süle szerzett vezetést a hazaiaknak. Ám öt perc múlva már egyenlő volt az állás, Franck Ribéry szabadrúgása Mario Mandzukicot találta el, akiről bepattant a labda. Végül Thomas Müller góljával nyert a München, a gólpassz ismét a franciáé volt.
A legrosszabb védelem
Az Újpest hiába nyert az előző fordulóban Nebojsa Vignjevics edző bemutatkozásakor, most a Debrecen ellen ismét simán kikapott saját pályáján. Leginkább a szellős védekezésnek köszönhetően, a lilák megajándékozták néhány gólpasszal az arra tévedő debreceni támadókat. Főleg a második vendéggól volt mulatságos, Pierre-Yves Ngawa szerencsétlenkedése teljesen érthetetlen. A Loki már a 12. percben 3–0-ra vezetett, a vége 4–1 lett.
A legnagyobb gólok
A Napoli két elég jól eltalált ballábas lövéssel verte a Cataniát, előbb José Callejón lőtte ki a hosszút (a Realból igazolt támadó már a hatodik gólját szerezte), majd Marek Hamsík bombázott a szicíliaiak kapujába. A vége 2–1 lett.
A legjobb gólvágó
Cristiano Ronaldo duplázott a Vallecano pályáján, így a hétközi hármasával együtt öt góllal adott fricskát az őt gúnyoló FIFA-elnöknek. A portugál gladiátor már tizenhárom gólnál jár a bajnokságban, a BL-ben pedig hétnél. A Real Madrid egyébként szenvedve nyert annak ellenére, hogy már 3–0-ra vezetett, mivel két percben belül két tizenegyest is berúgott a Rayo.
A legnagyobb meglepetés
A múlt hét legnagyobb meglepetése a Videoton hazai veresége volt a Honvéd ellen. Na most még tán ennél is nagyobb meglepetést okozott a Vidi, ugyanis a tök utolsó Kaposvár pályáján veszített, mégpedig rúgott gól nélkül – ez először fordult elő José Gomes csapatával. A két vereség után már csak egy pont a Videoton előnye.
A legnagyobb feltámadás
Egy cseppet sem rövid elemzést kellett írnom a Fradiról ahhoz, hogy feltámadjanak a zöld-fehérek és újra nyerjenek. Mit nyerjenek, egyenesen rangadót, ráadásul jó játékkal! Bödéék annyira megijedtek, hogy ötven másodperc után hátrányba kerültek a Diósgyőr otthonában, hogy berámoltak négyet. Nagyon kellett Julian Jenner fantasztikus szabadrúgásgólja, utána pedig példás akció után fordított az FTC. Miskolcon nagy szó 4–1-re nyerni.
A legzseniálisabb gólpassz
Most persze attól zeng a sajtó, hogy Lionel Messi már három mérkőzés – és öt bajnoki – óta nem lőtt gólt (ami amúgy egy átlagos támadónál nem is lenne hír), és persze mi is kiemeljük, mert meglepő (bár annak tükrében nem, hogy a sérülése óta nem százszázalékos még), és mert valaki nagyon bele fog szaladni hamarosan néhány Messi-gólba (Milan?), ám arról kéne beszélni, hogy Neymar mekkora gólpasszt adott a zsinórban harmadik meccsén betaláló Alexis Sáncheznek. A brazil két védőt bőrözött fel!