Az új klubjának szüksége volt rá, ezért nem lehetett ott a saját esküvőjén egy futballista. Szerencsére volt pótmegoldás. A testvére.

A Sportbible számolt be Mohamed Buya Turay sztorijáról. A 27 éves játékos az elmúlt időszakban Kínában játszott, július végén csatlakozott a svéd Malmö csapatához.

Július 22-én jelentették be hivatalosan az átigazolást, de a Malmö azt akarta, hogy Buya Turay hamarabb csatlakozzon a kerethez. Ezzel olyan nagy probléma nem lett volna, ha nem július 21-én tartották volna meg a futballista és mennyasszonya esküvőjét – Nyugat-Afrikában, Sierra Leonéban.

Két helyen egyszerre nem lehetett a játékos, de végül sikerült megoldást találnia. Az esküvői fotókat három nappal az esemény előtt elkészítették, így a nagy napról végül készült fotó. Később ezeket posztolta is Buya Turay a közösségi médiában.

Közben kiderült az is, hogy a játékos végül eleget tett a Malmö kérésének, és hamarabb csatlakozott a klubhoz.

„A fotót elkészítettük hamarabb, így úgy tűnik, mintha ott lettem volna, de nem voltam. A testvérem képviselt az esküvőmön”

– nyilatkozta a játékos.

Azt is elmondta, hogy azóta nem találkozott a feleségével, de a cél az, hogy a párja hamarosan csatlakozzon hozzá Svédországban.

Buya Turay közben bemutatkozott a Malmöben, a Dudelange elleni Európa-liga-selejtező 81. percében állt be csereként, a csapata 3–0-ra nyert.

A játékossal kapcsolatban nem ez az első szemöldökfelhúzós történet. Néhány éve azért került a középpontba, mert azt nyilatkozta, a sérülését egy megátkozott tárgy okozta, amire rálépett. Végül egy bennszülött orvos mentette meg, aki szerint, ha a játékos kórházba ment volna, akkor a karrierjének búcsút mondhatott volna.

Nem jelent meg a szertartáson a vőlegény, a menyasszony ezért a vendégek közül választott magának férjet

A választás a vőlegény egyik meghívottjára esett, az ügyet már vizsgálja a helyi rendőrség.

(A kiemelt fotón: Mohamed Buya Turay a válogatottban látható egy Elefántcsontpart elleni meccsen; forrás: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés