Már azon elmélkednek a görögök, milyen feltételekkel tudják végleg megszerezni Nagy Dominikot a Legiától.

Ahogy mi is megírtuk, a nagy hírű görög klub, a Panathinaikosz a télen kölcsönvette a magyar válogatott középpályást, Nagy Dominikot a Legia Warszawától. Nagy eddig 4 meccsen (az első kettőn csereként, majd a következő két találkozón kezdőként) 211 percet játszott a Panában, de már odáig vannak érte. Mondjuk jól is kezdett, a PAOK elleni rangadót végigjátszotta, a csapata pedig mind a négy meccset megnyerte.

– írja róla a Trifilara.gr.

A lap kiemeli, hogy Nagy rendkívül szorgalmasan dolgozik, ami eddig nem feltétlenül volt rá jellemző, de most vissza akar kerülni a magyar válogatottba és kiharcolni az Eb-szereplést. Ennek bizonyítékaként

kiemelték a PAOK elleni kiemelkedő futóteljesítményét: 96 perc alatt 12 400 métert tett meg, ami a legtöbb volt a teljes mezőnyben.

Emellett azt is írják, hogy az öltözőben is könnyen sikerült beilleszkednie, jól megérti magát a társakkal.

Nagy Domi szerződésének részleteiről is írnak, elvégre jó vételnek tartják. A Panathinaikosznak vételi opciója van, 700 ezer eurós vételárban állapodtak meg, illetve az egyezség további két, egyenként 100 ezer eurós bónuszt is tartalmaz. A cikk szerint május 31-ig van lehetősége élni opciós jogával a görög klubnak. Ha megteszi, Nagy athéni szerződése 2023-ig meghosszabbodik.

(Fejléc fotó: MLSZ)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon