A Győr után a Debrecent sem tudta legyőzni a Fradi.

A Debrecen pontot szerzett a Ferencváros otthonában, sőt azt is mondhatjuk, hogy két pontot bukott, elvégre a 85. percben még vezetett a sorozatban öt vereséggel érkező Loki. De ekkor érkezett Gruber Zsombor, a fiatal magyar támadó egy szenzációs távoli lövéssel egyenlített, megszerezve első ferencvárosi gólját. És egy pontot a csapatának.

A Fradi a döntetlennel nem tudta kihasználni a közvetlen üldözők pontvesztését, így továbbra is csak jobb gólkülönbségükkel vezeti a tabellát a Puskás Akadémia előtt. Főleg, hogy Győrben sem tudott nyerni a bajnoki címvédő, ott az utolsó pillanatokban kimaradt a ziccer.

  • Ferencváros–Debreceni VSC 2–2 (0–0)
  • gólszerzők: Traoré (61.), Gruber (85.), illetve Bárány (69.), Dreskovic (80.)

A meccs teljes összefoglalóját itt tudod megnézni.

Ez is érdekelhet:

A topformában levő Barcelona-támadó elmondta, Xavi irányítása alatt miért nem tudott kibontakozni

A Barcelona támadója arról beszélt, Hansi Flick irányítása alatt minek köszönhető az újjászületése a futballpályán.

Guardiola kitálalt arról, miért hagyta el Barcelonát

„A munkád iránti megvetés állandó, a végén pedig ez megvisel téged.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés