A Barcelona támadója arról beszélt, Hansi Flick irányítása alatt minek köszönhető az újjászületése a futballpályán.

Élete formájában futballozik a 14 meccsen 10 gólnál és kilenc gólpassznál járó Raphinha, aki a Barcelona őszének egyik legjobbja és jelenleg a világon az egyik legjobb formában teljesítő futballista. Pedig nyáron még úgy tűnt, a brazil akár távozhat is Barcelonától, korábban meg sem tudta közelíteni a mostani formáját, egyértelmű kezdő sem volt Xavinál. Most egy interjúban erről az időszakról beszélt, és elmondta, részben minek köszönhető a formajavulása:

„Xavi irányítása alatt tudtam, hogy a 60. perc körül lecserélnek. Megpróbáltam mindent megtenni ezalatt a 60 perc alatt, de semmi nem jött össze. Máskor jobban ment a játék, de ugyanúgy jött a csere”

– mondta a 27 éves brazil támadó.

Ez is érdekelhet:

Négyet rúgott Madridban a Real Madridnak a Barca

Kiütéssel húzta be az el Clásicót a Barcelona.

2029-ig hosszabbított a Barcelona középpályása, 500 millió euró lesz a kivásárlási ára

Nem alapember, de fontos tagja a jelenlegi csapatnak, és úgy tűnik, hosszabb ideig számolnak vele.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés