A WBC világbajnoki címét birtokló Tyson Fury útja nem volt könnyű a csúcsig, családja szerint még az is csoda, hogy élve jött a világra, ugyanis három hónapos koraszülöttként, mindössze 450 grammos súllyal látta meg a napvilágot. A csecsemő viszont túlélte a megpróbáltatásokat, édesapja, John pedig épp ezért (is) a nehézsúlyú legenda, Mike Tyson után nevezte el fiát.

Fury beceneve Gipsy King, azaz Cigánykirály, bár valójában angol-ír felmenői vannak, így ezt az elnevezést inkább a család vándor életmódja miatt használja. Mindössze tízéves volt, amikor abbahagyta a sulit, hogy családját munkával segítse, építkezéseken, autókereskedésekben és hulladékgyűjtőkben dolgozott. Fury viszonylag későn, tizennégy évesen ismerkedett meg az ökölvívással, de a 195 centi magas kamaszról pillanatok alatt kiderült, hogy őstehetség.

Rövid és eredményes amatőr pályafutás után Fury 2008-ban lett profi, első mérkőzésén egy magyar bokszoló, Gyöngyösi Béla ellen lépett ringbe Nottinghamben. Összecsapásuk mindössze 134 másodpercig tartott.

Első bajnoki övét, az angol címet 2009-ben szerezte John McDermott ellen, az igazi áttörést pedig 2014-ben a Dereck Chisora elleni összecsapás hozta meg számára, ezzel a sikerével ugyanis három nagyobb címet is elnyert. Az étvágya is megnőtt, és egyenesen az ukrán legendát, Vlagyimir Klicskót vette célba, aki 2015-ben már tizenegy éve volt veretlen a profik között.

Klicsko ellen

A nagy meccsre végül 2015. november 29-én került sor a Németországban készülő Klicsko kvázi hazai pályáján, Düsseldorfban.

A bajnoknál tizenkét évvel fiatalabb Fury egyhangú pontozással (112:115, 112:115, 111:116) győzött.

 

„Tyson nagyon gyors volt. Nem hittem volna, hogy sikerül neki. Nem találtam meg hozzá a megfelelő kulcsot”

 

– mondta akkor Klicsko csalódottan.

A visszavágóra viszont hiába várt kis túlzással az egész világ, mivel Fury 2016-ban megbukott egy drogteszten. A WADA anabolikus szteroidok mellett kokain nyomait is kimutatta nála. Nem sokkal ezután egy kemény Twitter-üzenetben jelentette be visszavonulását, pár órával később viszont közölte, hogy csak a bolondját járatta mindenkivel.

Élete legsötétebb korszakáról a Rolling Stone magazinnak beszélt, mint elmondta, mély alkoholizmusa mellett a kokainnal is meggyűlt a baja mániás depressziója miatt.

Fury végül 2018. júniusában tért vissza a ringbe. Harmincegy hónapos kihagyása alatt brutális túlsúlyt szedett fel, egészen 150 kilóig felment, amiből 45-öt sikerül leadnia. A 15 ezer szurkoló előtt, Manchesterben rendezett mérkőzésen Fury azt is megengedhette magának, hogy az első két menetet lelazsálja az albán Sefer Seferi ellen, mert a következő kettőben addig ütötte ellenfelét, míg az be nem dobta a törölközőt.

A Wilder elleni trilógia

Nem sokkal ezután újra lehetőséget kapott, hogy visszatérjen a csúcsra: 2018 decemberében az amerikai Deontay Wilder ellen léphetett szorítóba, de a Los Angeles-i Staples Centerben rendezett gálán – pályafutása során először és mindeddig utoljára – nem tudott nyerni. Igaz, nem is kapott ki, ám a döntetlenre kihozott meccs után riválisa megőrizhette a WBC nehézsúlyú világbajnoki övét.

A visszavágóra 2020 februárjában került sor. Fury ezt a találkozót már nem bízta a véletlenre, a hetedik menetben Wilder sarkából a ringbe repült a törölköző, a bíró pedig beszüntette az egyoldalú küzdelmet. A trilógia tavaly októberben, Las Vegasban ért véget, Wilder ezúttal a 11. menetig húzta, de összességében ezúttal sem volt esélye Fury ellen.

Kétszer ütötték le egy menet alatt Tyson Furyt, majd KO-val világbajnok maradt

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsén összesen négy leütés és egy kiütés volt.

Fury pályafutása során elképesztő összeget keresett – többek között feltűnt a világ legnagyobb pankrációs szervezeténél, a WWE-ben is, ahol egy egyestés szereplésért több mint tízmillió dollárt kasszírozott –, legutóbb, idén áprilisban, a Dillion Whyte elleni összecsapáson 33,5 millió dollárt kapott.

Április végén az akkor még csak 33 éves Fury – 32 győzelem, egy döntetlen és 23 KO után – immár nem viccből, újra bejelentette visszavonulását, azt tervezte, a dollármilliomosok luxus életét fogja élni Floridában. Úgy 200 millió dolláros vagyonnal a számláján valószínűleg tényleg ezt is tervezhette, aztán október 20-án bejelentették, december 3-án jön a Fury-Chisora III, egy újabb trilógia a boksz jelenlegi szupersztárjának karrierjében.

Legutóbbi meccsén, Whyte ellen

Az első két alkalommal, 2011-ben és 2014-ben Chisora volt – kevésbé rangos övekkel – a címvédő, ezúttal már Fury lesz az, ráadásul ő világbajnoki övvel a derekán.

Fury pénzdíja újra 30 millió dollár körül mozog majd, értesülések szerint minimum 25, maximum 36,5 milliót tehet majd zsebre.

Mivel ellenfele utóbbi négy meccséből hármat elveszített – alig egy hónap múlva már betölti a 39-et –, jóval kisebb részesedéssel kell beérnie. Pontosan nem tudni, mennyivel, de Fury egyik megszólalásánál elkotyogta, hogy kétmillió dollárt biztosan hazavihet Chisora is. Ez töredéke Whyte áprilisi, hétmillió dolláros gázsijának.

A szombat esti Fury–Chisora III-at, a londoni Tottenham-stadionból, élőben láthatják a NET4+ SPORT-on. A műsorfolyam este 6-kor indul négy felvezető összecsapással, majd 8-kor kezdődnek a főmeccsek. Tyson Fury legkésőbb 22:30 körül lép ringbe.

Ali, Frazier, Holyfield és Pacquiao – A boksztörténelem tíz legendás trilógiája

Hétvégén kerül sor egy évek óta tartó rivalizálás harmadik meccsére, ezért összeszedtük a boksztörténelem legendás trilógiáit.

(Forrás: NET4+ SPORT)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában