Eredetileg február 17-én rendezték volna meg az év legjobban várt bokszmeccsét, de egy sérülés miatt Fury visszalépett. Most kiderült az új dátum.

Az IBF, a WBA, a WBO és az IBO nehézsúlyú világbajnoka, Olekszandr Uszik február 17-én bokszolt volna a WBC-bajnok Tyson Fury ellen. A tét óriási lett volna, hiszen a két veretlen bokszoló meccsén eldőlt volna, hogy ki a világ első számú nehézsúlyú bokszolója. Két héttel a meccs előtt azonban Tyson Fury szemöldöke megsérült, így visszalépett.

Részletek és videó Fury sérüléséről:

Elmarad az év legjobban várt bokszmeccse

Továbbra sem tudjuk meg, ki a világ legjobb nehézsúlyú bokszolója.

Az új dátumra nem kellett sokat várni,

a tervek szerint május 18-án rendezik meg az Uszik–Fury meccset, a helyszín változatlanul Szaúd-Arábia és azon belül is Rijád lesz.

Az új szerződésben elvileg lesz egy kikötés, amely szerint, ha az egyik bokszolónak valamilyen okból kifolyólag le kell mondania a meccset, akkor 10 millió dollárt kell fizetnie ellenfelének.

Ez is érdekelhet:

Ngannou azt tervezi, hogy kiüti az üvegállú Joshuát

Nem ő a favorit, de úgy gondolja, hogy képes kiütni a korábbi kétszeres világbajnok angolt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol

A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.