Ahol jó foci van, ott bizony elég jó a focistafeleség-felhozatal is, az úgynevezett WAG-ek is nagy sztárok, arról ugye nem beszélve, hogy általában baromi jól is néznek ki. Megmutatunk egyet minden héten. A vébé ideje alatt sem állunk le, nézünk vébés WAG-eket. Múlt héten Özil exét mutattuk meg, most a németek másik irányítójának, Götzének az elképesztően erotikus jegyesét csodáljuk meg.

Ann Kathrin Brömmelt Trina B néven is ismerheted, de gyanítható, hogy leginkább úgy hallottál róla, hogy a Götze csaja. Ann Kathrin 14 évesen kezdett modellkedni, később mellette énektudását is fejlesztette, sőt, zongorázott is, aminek eredményeképp 2011 elején kijött az első lemeze, Trina B – This Is Me néven, 2011 októberében pedig a második single, Body Language címmel. Ne ostorozd magad, ha nem tudod séróból dúdolni a slágereit, Brömmel kisasszony sokkal inkább dekoratív, mint híres énekes. Götze sem hisszük, hogy a hangjába szeretett bele, a képeket elnézve. A 24 éves modell és a Bayern sztárja 2012-ben találkozott, a vébé előtt pedig el is jegyezte bitang szexi csaját Mario. Elég jól is megy a németeknek, a brazilokat szanaszét szedték, mondjuk Götze speciel nem villog annyira.

És a bizonyíték, hogy Mario és Ann Kathrin egy pár:

És hogy a csinos modell jó nagy hatással van a futballistára:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.