Gabriel Jesus pár éve még utcai bajnokságokon nyomta, ahol meccsek után nem egyszer fenyegették meg, hogy eltörik a lábát. Ma ott van a vébén.

A brazil csatár sok honfitársához hasonlóan nagyon mélyről indult. Ebben a videóban láthatjuk, hogy hol nőtt fel, megismerhetjük az első edzőjét, aki felfedezte, és aki utcakölyköknek adott esélyt azzal, hogy futballra és emberségre tanította őket.

A Sao Paoló-i nyomornegyed után 2015-ben Gabriel Jesus először a Palmeirashoz került, itt 22 meccsen 37 gólt rúgott, nem is csoda, hogy sokan felfigyeltek rá. 2017-ben megvásárolta a világ egyik leggazdagabb klubja, a Manchester City, most pedig ott van a brazil keretben.

Nem felejtette el honnan indult, az egykori kölyökcsapatát és edzőjét folyamatosan támogatja, hívő keresztény, és a telefonos gólörömmel mindig a Brazíliában élő anyjának üzen, ugyanis minden nap beszélnek egymással.

A brazilok ma Szerbiával játszanak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.