Pedig a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának fejében már összeállt a terv a következő szezonra. Aztán jött Trump.

Leekens a Het Laatste Nieuwsnak adott interjújában elmondta, biztonsági okok miatt távozott az iráni Traktor Szazitól. Amikor elfogadta a Traktor ajánlatát, még nem is sejthette, hogy nem a legbiztonságosabb országba igazol, ám most (...) feszültté vált a viszony Irán és az USA között. És emiatt távozik is a kiváló belga szakember.

Sportszakmailag nagy kaland volt. Nyolcvanezer néző előtt játszottunk, és már összeállt a tervem, hogyan fogom beépíteni a fiatalokat az első csapatba.

Minden rendben volt, ám amikor meghallottam, hogy Donald Trump csak az utolsó pillanatban fújta le Irán megtámadását, azt gondoltam, itt az ideje távozni.

Ennek tudatában azt mondom, jól döntöttem. Van az a pont, amikor a biztonság mindent felülír.

Leekenst januárban nevezték ki a Traktor élére, amellyel ötödik helyen zárt, így nem kvalifikálta magát ázsiai Bajnokok Ligájába.

A klub a távozását azzal indokolta, hogy nem teljesítette a kitűzött elvárásokat.

Nem tudjuk, mi lehet az igazság, de az itteni munkáját láthattuk, sőt a tunéziait is.

Most már hivatalos, hogy Georges Leekens nem csinált semmit

Most már hivatalos az, amit amúgy is láttunk: Leekens alibizett. Vagy ennyit tud. Vagy leszarta.

(Fotó: Getty Images; MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés