A németországi vb volt az utolsó nagy nemzetközi tornája a válogatottban Görbicznek.

„Úgy jöttem ide, hogy mindenképpen szeretnék a négy közé kerülni, és a lehetőség adva volt” – mondta csalódottan Görbicz miután a nyolcaddöntőben a franciáktól kikapott a válogatott.

„Nagyon elszánt volt a csapat, de talán még jobban kell összpontosítanunk. Ma is nagyon szerettünk volna nyerni, ám folyton csak mentünk az eredmény után” – értékelt Görbicz, aki szerint kiegyensúlyozottabb játékra lett volna szükség a válogatottól a németországi tornán.

Görbicz Anita négyszer állhatott dobogón világversenyen: a 2003-as világbajnokságon ezüstérmes, 2005-ben bronzérmes volt, míg Európa-bajnokságon 2004-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ünnepelhetett.

A magyar szövetség statisztikája szerint eddig 232 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1111 gólt szerzett.

(MTI)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés