Az utóbbi években nem kényeztet el minket a magyar foci, úgyhogy nézzük meg az első valamint a legszebb magyar Bajnokok Ligája-gólt. Íme a csodás zürichi Fradi-siker.

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar focisikere a Ferencváros Bajnokok Ligája-szereplése volt az 1995–1996-os szezonban. Hasonló tettet hajtott végre a Debrecen is 2009-ben, csakhogy amíg a Loki hat vereséggel búcsúzott a csoportkörtől, addig a Fradi öt pontot bezsebelt! És megelőzte azt a Grasshopperst, amelyet Zürichben 3–0-ra szétszedett a nyitómeccsen. A Bajnokok Ligája újkori történelmének első magyar gólját Lisztes Krisztián lőtte a 1995. szeptember 13-án Zürichben rendezett mérkőzésen. A 61. percben végigvitt kontra végén Knézy Jenő is megőrült, sosem felejtjük el, mikor szinte könyörögve ordította, hogy "Lisztes, lődd már be!" És jött is azonnal a "Bentvaaaan!"

Lisztesé tehát az első, Vincze Ottóé pedig a legszebb, legemlékezetesebb gól. Az akkor még siheder, korábban Svájcban pallérozódó középpályás kétszer is meghúzta a jobb külsővel visszacsel-jobbal tekerés kombinációt, ezek közül a második, a kilencvenedik percben szerzett volt a szebbik – "Hohó, hohó, hohóóóó, Vincze Ottóóó!"

Jegyzőkönyv

  • Grasshoppers–Ferencváros 0–3 (0–0)
  • Zürich, Hardturm Stadion, 16 ezer néző
  • Grasshoppers: Zuberbühler – Vogel, Vega, Gren, Thüler (De Napoli, 68.) – M. Koller, Geiger – Lombardo, Yakin, Comisetti (Ibrahim, 56.) – Magnin (Viscaal, 68.)
  • Ferencváros: Hajdu – Telek – Simon T., Milovanovics, Szűcs M. – Zavadszky (Nagy Zs., 77.), Nyilas, Lisztes, Vincze O., Fatusi – Kopunovics
  • Gól: Lisztes 61., Vincze O. 82., 91.
  • Kiállítva: Gren (34. p.)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kós Hubertet Európa harmadik legjobb úszójának választották

A Fradi végleg megszerezte Naby Keitát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés