A Barcelona és a PSG is rossz helyzetbe került, de egymáson segíthetnek.

Antoine Griezmann úgy döntött, nem vág bele a Barcelona-kalandba, hogy miért, nem tudjuk, de az most mindegy is. Ezzel párhuzamosan az UEFA megfenyítette a PSG-t, hogy adjon el játékosokat, különben jönnek a szankciók. Össze is állt a terv:

a Barca vesz a PSG-től.

A baj csak az, hogy a két klub nincs túl jó kapcsolatban, elsősorban a Neymar-transzfer miatt, de a Verratti-vergődés is rátett egy lapáttal. Ennek a jele az is, hogy a PSG most felajánlotta az olasz irányítót három nagy klubnak, de nincs köztük a Barcelona, amely pedig vágyik Verrattira.

Ne de ez nem riasztja el a Barcát, a PSG meg némiképp kényszerhelyzetben van, mivel az UEFA üzent, hogy ha a 2017–2018-as gazdasági idény végéig, vagyis június 30-ig nem igazítja ki a bevételeit, akár eltiltás is jöhet. A BBC szerint ehhez 60 millió eurós bevételre van szüksége a franciáknak.

És akkor a lényeg. A Sport úgy tudja,

négy párizsi játékost is kinézett a csalódott Barcelona: Ángel Di Maríát, Marco Verrattit, Edison Cavanit és Adrien Rabiot-t.

Diario SPORT on Twitter

FCB 🔵🔴 | El Barça puede pescar en las rebajas del PSG https://t.co/R1ZbeSbidj

Annak nincs realitása, hogy mind a négy játékos átköltözzön, nincs is rá szükség egyik klubnál sem, de egy-kettővel mindenki ki lenne segítve. Leginkább a két fiatal középpályás kellhet a Barcelonának.

  • A 25 éves olasz az egyik legjobb mélységi irányító, de 70 millió körül van az ára. Viszont Verratti tíz évig megoldhatja Xavi pótlását. Az előző szezonban 38 meccsen 2 gól és 7 gólpassz a mérlege, de ő mélyen játszik, még három év van a szerződéséből.
  • Rabiot még csak 23 éves, magas box-to-box középpályás, aki most roppant csalódott, mert nem vitték ki a vébére. Akár még jót is tehet neki a váltás. A 2017/18-as szezonban 50 meccsen 5 gólt rúgott és 7 gólpasszt adott, de sokszor a védelem előtt játszott. A francia kábé 50 millió euró lehet.
  • Di María egyre kevesebbet játszik, igazából nem túl fontos ő Párizsban, elvágyódik. Sőt a Barcelonába vágyik, leginkább Messi miatt, aki országos cimborája. Mivel korábban Real-játékos volt, ezért hendikepes, plusz már 30 éves. Viszont a 45 meccsen összeszedett 21 gól, 12 gólpassz nem rossz. Szélsőt és középpályást is tud játszani, 30-40 millióért mozdítható.
  • Cavanit nem látjuk a Barcában, mivel ott van Suárez, akit nehéz kirobbantani a 9-es pozícióból. Két centerrel meg nem játszik Valverde, cserének meg luxus a PSG gólrekordere. Viszont Cavani menekülne Neymar miatt. Az uru 48 meccsen 40 gólt rúgott, ami zseniális, és mellesleg adott még 12 gólpasszt is. Már 31 éves, de 60 milliót még mindig ér.

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Az 90. percben hagyta ki a vb egyik legnagyobb és legfontosabb ziccerét Lukaku