A City hivatalos közleményben jelentette be, hogy a nyáron távozik Manuel Pellegrini, az új menedzser pedig Josep Guardiola lesz.

Eddig reménykedhettek az MU- és a Chelsea-drukkerek, most viszont már hivatalosan is lemondhatnak a világ egyik legsikeresebb edzőjéről.

"A Manchester City megerősíti, hogy az elmúlt hetekben sikeres tárgyalt Pep Guardiolával, és ennek eredményeképp a 2016–2017-es szezontól ő lesz a csapat új vezetőedzője. Szerződése három évre szól."

Azt is elmondták, hogy a City már 2012 óta próbálta elcsábítani a katalán szakembert.

Pellegrini rezignáltan reagált: "Június harmincadikán távozom. Nagyon sok találgatás volt, és úgy gondoltam, hogy ez nem vezet jóra, így tudatnom kellett a váltásról szóló hírt a sajtóval és a játékosokkal."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.