Némiképp lehet, hogy túlzott Guardiola ezúttal.

A Manchester City Lisszabonban egy félidő alatt négyet rúgott, végül 5–0-ra verte a Sportingot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén, vagyis gyakorlatilag 45 perc alatt eldöntötte a párharcot.

Az eredményt, a meccset és a két klub közötti minőségi, pénzügyi különbségeket látva levonhatnánk azt a következményt, hogy a Sporting és a City nincs egy szinten. És le is vonhatjuk, de ebben az esetben eltér a véleményünk Guardioláétól, a katalán edző ugyanis a meccset követően dicsérni kezdte az ellenfelet. Amivel persze semmi gond sincs, de azért mégis fura a City edzőjének szavait olvasni egy 5–0 után:

„Láttuk az első öt percben, hogy mennyire jó a Sporting. És higgyétek el, a két csapat között nem volt öt gól. A kapu előtt kíméletlenek voltunk, jól védekeztünk, és a kontráinkkal megbüntettük őket.”

A visszavágót három hét múlva rendezik meg, formalitás lesz, a City készülhet már a negyeddöntőre.

A meccs összefoglalója:

Erődemonstrációt tartott a Manchester City a Bajnokok Ligájában

A Manchester City egy félidő alatt lerendezte a Sporting elleni nyolcaddöntőt.

A tegnapi másik nyolcaddöntőben:

Mbappé a 94. percben döntött a Real Madrid ellen

Egy zseniális egyéni alakítással nyert a PSG a kaput sem találó Real Madrid ellen.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy évtizede nem volt ennyire gyenge szezonja a Liverpoolnak

10 csodagól a 46 éves Ronaldinhótól

Kerkez betalált, de a Liverpool ismét botlott

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.