Roppant sajnálja, hogy a klub rekordigazolása, Rijad Mahrez keveset játszik.

Mahrezért nyáron 60 millió fontot fizetett a Manchester City, de legutóbb decemberben kezdett bajnokin, erről kérdezték most az angol újságírók Pep Guardiolát.

Én vagyok az oka. Nem ő a hibás, nincs különösebb oka. Szomorú vagyok, mert az edzéseken fantasztikus, elképesztő tehetség.

Mondta a City-edző, majd azzal folytatta, hogy jelenleg öt kiemelkedő támadója van a csapatnak, korábban például a szintén remekül teljesítő Sané maradt ki. Nincs rossz kapcsolata Mahrezzel, de jelenleg egyszerűen nem fér be a csapatba a szélső: Sterling és Bernardo Silva is kiemelkedően futballozik, Mahreznek most türelmesnek kell lennie.

Nem kételkedem a képességeiben, harcolnia kell továbbra is, hamarosan eljön az ő ideje is, és biztos vagyok benne, hogy élni fog vele.

Guardiolának valóban nincs könnyű dolga, Bernardo Silva az egyik kedvence, Sterling 12 góljával és nyolc gólpasszával szintén kiemelkedő, de már Sané is nyolc gólnál és kilenc gólpassznál jár.

A City egyébként messze a leggólerősebb csapat a Premier League-ben, 27 meccsen 74 gólt rúgott a csapat, ez 25-tel több, mint a Liverpool góljainak száma.

  • Legutóbb a Chelsea-nek gurítottak egy hatost:

A City lemészárolta és megalázta a Chelsea-t

Ez volt a Chelsea legsúlyosabb veresége a Premier League-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés