Gulácsi Péter, a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa a második helyen végzett a Kicker szaklap által felállított ranglistán a Bundesliga 2019/2020-as idényének második felében.

A weboldal most tette közzé az egyes posztokra vonatkozóan a legjobbak névsorát, miután a koronavírus-járvány miatt kitolódott a szezon, amely a múlt vasárnapi Bajnokok Ligája-döntővel ért véget.

A kapusok között a Bayern Münchennel triplázó, a bajnokság mellett a Német Kupát és a BL-trófeát is elhódító válogatott játékos, Manuel Neuer zárt az élen, a második helyen pedig Gulácsi Péter végzett.

Gulácsi mögött Yann Sommer, a Borussia Mönchengladbach svájci kapusa lett a harmadik, őt sorrendben Lukas Hradecky (Bayer Leverkusen), Roman Bürki (Borussia Dortmund), valamint Koen Casteels (VfL Wolfsburg) követi a listán.

A Kicker az összeállításban kiemelte, hogy Neuer mögött a második és a kilencedik hely között csak külföldi kapusok szerepelnek.

Gulácsi az RB Leipziggel harmadik lett a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában pedig – a klub történetének eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét aratva – az elődöntőig jutott, ahol a Paris Saint-Germainnel szemben maradt alul.

Tavaly májusban Gulácsi volt az egész szezon legjobb játékosa a Kickernél.

(MTI; fotó: John Walton/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés